myBible logó myBible
Fiókom

2020. december 29., kedd

A teremtéstől a megváltásig

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsoltárok 90:12)

Ahogy elérkezünk az év utolsó napjaihoz, jó, ha beszélünk a bibliai idő jelentéséről. Így majd képesek leszünk bölcsen és tervekkel visszaés előretekinteni a jelenre és a jövőre. John Ruskin, angol szociológus mondta a hallgatóinak, hogy „minden nap az élet teljességének miniatúrája; és aki tudja, hogyan teheti minden egyes napját olyanná, amilyenné az életét szeretné, ő lesz a legboldogabb személy”. Az idő bibliai koncepciójában a dolgok idői kezdete a teremtés. Ennek eredményeként, ami nem a teremtett dolgokkal kezdődött, az idővel az örökkévalóság rendjéhez tartozik, például az Ige, ami már akkor is létezett Istennél, mielőtt mindent megalkotott.
Az Úr így szólt Ádámhoz: „amely napon eszel arról, bizony meghalsz” (1Mózes 2:17), így a bűn drámai dimenzióba helyezi az időt: megjelent a halál, ami a teremtés fordítottja: visszatérés a semmibe. Az idő megáll a halálnál, mert eltűnik a tudatos létezés. Viszont az idő, a bűn gazdasági rendszerében, az öregedés folyamata is, mikor a halál eljöttével elveszítjük az életerőt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az idő személyes síkon egy olyan zsarnok, ami a bölcsőtől elvezet a sírig.
A Teremtő közbelépett, hogy új dimenzióba helyezze az időt. Az Úr megváltoztatta a gyógyíthatatlanul megromlott időt üdvözítő idővé, a megváltás történetére, a megmentő kegyelme megnyilatkozására cserélte ki: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Titusz 2:11) Maga az Úr emberré lett, és alávetette magát az idő zsarnokságának. Halandó lett, hogy megszabadítson minket a bűntől, legyőzze a halált, és helyreállítsa az örökkévalóságba vetett reményünket!
Az idő és annak üdvözítő vonatkozása közti drámai dimenzió között a Szentírás megígért időről, a messiási reménység, a várakozás, valamint Izrael és az egyház reményének idejéről beszél: „Megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését.” (12–13. vers) Ez a reménykedés egy másik síkra vezet el: az előkészület, a bűnbánat és a megtérés, a személyes üdvözülés idejére. Mert Ő mondja: „Íme itt a kellemetes idő, íme itt az üdvösség napja.” (2Korinthus 6:2) Ez a lehetőség csak egyszer adódik az életben, ezért komolyan kell vennünk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.” (Zsidók 3:15)
A Mindenható segítsen ma helyesen irányítani az életedet!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.