Menjünk el Betlehembe!

„És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlük a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Betlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nekünk.” (Lukács 2:15)

Most a pásztorok tűnnek föl a színen. A születéstörténet negyedik felvonása a legnépszerűbb, a legnagyszerűbb és a leglátványosabb mind közül: mikor az Úr angyala megjelenik, és a mennyei fény körberagyogja a pásztorokat, miközben „hirdetnek nagy örömet nekik” (Lukács 2:10): megszületett a Megváltó, az angyalok kórusa nagy mennyei sokasággá alakul, és így énekel: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács 2:14) Akkor éjjel a fények és a zene nagyszerűsége a csillagos égbolton ellentétben áll a pásztorok, a gazdálkodó réteg legszegényebb osztálya, a szolgák szolgái alázatos, szegény és egyszerű megjelenésével. Ők a Betlehemtől kb. 1500 m-re levő három dombon éjszakáztak. Fekete turbános fejjel, báránybőrrel a vállukon, mezítláb vagy szegényes szandálba bújtatott lábbal és platánfa bottal a kezükben ücsörögtek egy kövön a tűz körül, figyeltek a birkákra, és felváltva virrasztottak reggelig.
De ezeket az egyszerű és fogékony lelkeket – akiknek nem voltak osztály-előítéleteik, nagy szellemi igényeik, sem politikai érdekük, de ezzel szemben spontánok és vidámak voltak – annyira lenyűgözte a mennyei jelenség, hogy hezitálás és a tévedés legkisebb gyanúja nélkül kiáltottak fel lelkesen: „Menjünk el Betlehemig!” Így amilyen gyorsan csak tudtak, elmentek az istállóhoz, ahol megtalálták Józsefet, Máriát és a Gyermeket, és csodálkozással imádták Őt. Majd miután visszamentek a nyájaikhoz, mindenkinek elmesélték Betlehemben, mit láttak és hallottak, és aki csak találkozott velük, elcsodálkozott és meglepődött.
Mária és József után a pásztorok voltak a Megváltó születésének első tanúi, ők adták tudtul először a jó hírt, a megváltás evangéliumát a világnak, amit az égből hallottak, és aminek a földön voltak a tanúi. Ebben a karácsonyi jelenetben ők a mindennapi, egyszerű emberek túláradó örömét és komoly magatartását szemléltették, akik világosan megmutatják tegnap, ma és mindörökké a vallásosságukat, és nagy teológiai elkalandozások nélkül is kifejezik a hitüket; ők mindazokat képviselik, akik lelkesedéssel és örömmel hiszik el és követik az Úr Szavát.
Ma azzal másoljuk le ezeknek a pásztoroknak a nemességét, hogy Jézus nagyságáról elmélkedünk, és mesélünk róla a szomszédainknak.