Egyet teszek

„Felelvén pedig, monda neki Jézus: Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.” (Lukács 10:41–42)

Miután Pál apostol megvallotta személyes méltatlanságát, bemutatta, mit gondol az egyéni felelősségéről annak felfedezésében, mi a legfontosabb a tökéletesség útján: „Egyet cselekszem.” (Filippi 3:13) Kétségtelenül ott húzódnak meg a kijelentése mögött Jézus Mártához intézett szavai: „Sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre.”
„Egyet cselekszem.” Az apostol arról beszél, hogy valamit tennem kell a tökéletesség eléréséért. Ha valaki elköteleződés nélkül vagy örökölt kötelességként védi a hit általi megigazulást, és ha valaki „olcsó” kegyelmet javasol, az valószínűleg provokációként, ellentmondásként vagy hibaként érzékeli ezeket a szavakat. Ez azonban nem így van. Ugyanezen levél más szakaszánál Pál nem sokkal ezután int („félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket”) és megerősít („mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből”), és mindezt azért, hogy „legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei” (2:12–15). Az Úr a megtértekben tökéletességet akar kimunkálni, de ehhez az ő felelős együttműködésükre is szükség van. Az Örökkévaló nem menti meg a beleegyezésük nélkül az embereket, hanem a hívő aktívan részt vesz Istennel együtt a megváltásban.
A tökéletesség tekintetében nem nézhetünk félre, mintha ez nem vonatkozna ránk. Ezt nem azt teszi, hogy másra hárítom a problémákat: az Úr elvárja tőlem a következetes, személyes eltökéltséget, a választ, az elfogadást. Már felismertem, mit kell sürgősen megtennem, vagy továbbra is „sok dolog” vonja el a figyelmemet? Tudom, hogy mi akadályoz a lelki növekedésben? Mit kell tennem, ha részese akarok lenni, nehogy elmaradjak a tökéletesedés útjáról?
Nem mindig nagy döntésekből vagy változtatásokból áll ez az együttműködés. Néha csak látszólag jelentéktelen dolgokat kell megtenni érte. Egyszer egy híres utazó azt a célt tűzte ki maga elé, hogy keletről nyugatra keresztülgyalogol az Egyesült Államokon, ezért újságírók interjút készítettek vele, mikor az út felénél tartott. Az egyik riporter ezt kérdezte meg tőle: „Mondja csak, mi volt a legnagyobb nehézség, amivel mostanáig szembekerült?”
A sportoló egy pillanatra elhallgatott, majd ezt válaszolta: „A cipőmbe bejutó homok.” Te próbáltál már homokkal vagy kaviccsal a cipődben sétálni? Ugyanez történik a lelki dolgokkal is. Rázd ki az életedből a „homokot”, és fejlődésnek indul a lelkiséged minősége.