2020. december 7., hétfő
Az éjszaka, mikor ismét emberek lettünk
„Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.” (Dániel 12:3)
José Luis González-Balado, a Puerto-Ricó-i író Az éjszaka, mikor ismét emberek lettünk címmel írt egy történetet, amiben egy Puerto Ricó-i férfi nehézségeiről mesél, aki az 1977. július 13-i nagy áramszünet napján hazafelé tartott New York City kertvárosába. A metró leállt, a liftek nem működtek, minden elektromos szolgáltatás megszűnt, kommunikációs káosz uralkodott el, és így tovább. De még komolyabb volt a főhős helyzete, mert épp aznap indult meg a gyermeke születése, és ő is jelen akart lenni. Végül csak megérkezett, de a baba már világra jött; ettől függetlenül más Puerto Ricó-iakkal úgy döntött, felmennek a háztetőkre ünnepelni. Onnan, meglepetésükre, egy csillagokkal teli égboltot pillanthattak meg, amin egy hihetetlen telihold fénylett, ami nagyon hasonlított a Puerto Ricó-i helyi gyönyörűséges éjszakai égboltra. És akkor újra azokká az emberekké váltak, mint akik a szigetük elhagyásakor voltak.
Az elbeszélés nemcsak a tetők és a Puerto Ricó-i bevándorlók büszkeségét ismeri el, hanem az akkoriban New York-ban létező személytelen, nem támogató és ellenséges környezetet is hangsúlyozza, ahol egy idegen üdvözlése vagy a rámosolygás majdnem durvának számított. Las Vegas és a világ többi nagyvárosa elektromos lámpák és neonkiírások végtelenjétől fénylik. Éjszaka elvakítanak és fénylenek, de valójában ezek mesterséges fények, amik elhomályosítják a csillagok tündöklését, és megakadályoznak az égbolt pompájának megpillantásában. Láttál már tűzijátékot? Ilyenkor lekapcsolják az elektromos fényeket, és beterítik az eget nagyszerű tűzzel, finomam megtervezett fénnyel és színekkel, színes kötegeket rajzolnak a felhőkre, és nagy a hangzavar ilyenkor. De mikor véget ér a látványosság, mi marad? Semmi, csak a füst utána. De nem is! Pár perc múlva ugyanaz az égbolt halványan újra meg lesz világítva, de ekkor már a mindig is ott levő csillogó csillagok halvány és távoli ragyogásával.
Ennek a képnek van egy lelki magyarázata is. Az autentikus eszmények csillagaival teliszórt égbolt a tűzijáték és a neonfények mögött van, de attól még létezik, nem úgy, mint az illúzió vagy az álom: ez a tartós valóság akkor is tovább fénylik, mikor a világunk összes fénye kialszik.
Ahhoz, hogy újra emberek legyünk, olyan emberek, akik égi fénnyel világítanak, csupán fel kell emelnünk a fejünket, hogy meglássuk a csillagok sugárzását.