Az élet sürgős

„Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy.” (Prédikátor 9:12)

Már majdnem 73 éves voltam, mikor szívrohamom volt. Azonnal elláttak, így alig-alig kezdett elhalni a szívem. De a katéterezést végző hemodinamikában jártas szakember rámutatott, hogy a koszorúereim betegek, így négy stentet kellett beültetni. Esetemben genetikai kockázat áll fenn. Az apám 62 évesen halt meg vele született szívbetegségben; a bátyám ismételt szívbetegségben hunyt el 77 éves korában, és az én szívrohamom után 2 hónapra az öcsémnek is volt egy. Emiatt reálisan és végleges sürgősséggel szembe kellett néznem a halál problémájával, amit azelőtt még soha nem éltem meg. És vajon féltem emiatt? Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem tudom, milyen a halálfélelem remegése.
Félelem? Nem, de korábban és most is csendesen szoktam elmélkedni a halál jelentéséről. A mai szövegünk mondanivalójától megihletve úgy gondolom, szembe kell nézni a halállal, mikor eljön, nemcsak a „túlvilág” reményével, hanem az
„itteni világ” egzisztenciális valóságából eredően is. Igazából a Prédikátor könyve bölcs embere szavainak szintézise ez: „Mivel úgyis tudod, hogy meg kell halnod, tanulj meg itt és most élni.” Ezért adtam ezt a címet az elmélkedésünknek: „Az élet sürgős”, mert ahogy José Luis Martin Descalzo mondta: „Ahelyett, hogy megfélemlítene a halál, inkább ösztökél engem, ahelyett, hogy megijednék, óriási vágyat ad élni és szeretni.”
A reggeli dicséretünk lapjain sok megélt, közelről látott és hallott tapasztalatról beszéltem, és ha a halálomra reagálva egyensúlyt kellene találnom, így kiáltanék fel: Mekkora kiváltságot, milyen drága ajándékot kaptam a mennyei Gondviselőmtől az életem során! Hányszor meg hányszor voltam szemtanúja Isten végtelen szeretetének, milyen gyakran fedeztem fel és örültem a mennyei Atya világunknak szánt örök terveinek! Micsoda öröm az egyházat szolgálni, kézen fogva szeretett Megváltónkkal! Milyen meg nem érdemelt szeretetet kaptam a családomtól, a barátaimtól és a hittestvéreimtől! Mindezek tükrében és a jövőbeli reményembe kapaszkodva egyáltalán nem félek a halál tragikus törésétől.
„Van Isten az égben.” Köszönöm Uramnak az élet áldott ajándékát!