2020. december 1., kedd
Ajándékozz meg törvényed követésével!
„A hamisságnak útját távoztasd el tőlem, és a te törvényeddel ajándékozz meg engem!” (Zsoltárok 119:29)
A 119. zsoltárban Dávid Isten törvényének értékét énekli meg az életében. Ebben az idézetben együtt jelenik meg a kegyelem és a törvény. A régi szövetségben nem mentette meg az embereket a törvény betartása, és az új szövetségnél sem menti meg őket a törvényt mellőző kegyelem. A törvény és a kegyelem mindig is részt kapott a megváltás folyamatában, miközben mindkettő betölti a maga célját. A törvény megismerteti a bűnt, és ezáltal bűntudatot vált ki az egyénben. Ez az, amit Pál „törvény alatti” létnek hív (Galata 4:5). Ezen felül a törvény rámutat, hogy emberi erőfeszítésből lehetetlen azt megtartani, és minket vádolva az ítélet és halál eszköze lesz: ezt jelenti, hogy a törvény ítélete alatt élünk. Így ez az elérhetetlen és mégis kötelező eszme afelé taszít minket, hogy bocsánatot és segítséget kérjünk Krisztus lábánál, ekképp „a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg” (Galata 3:24).
A törvény önmagában nem ment meg minket. Ha ezt állítjuk, azzal összekeverjük az orvosságot, és épp olyan haszontalan lesz, mint mikor egy szájon át alkalmazott gyógyszert bedörzsölésre használnánk. A törvény feltárja a bűn nagyságát, de ekkor működésbe lép a kegyelem (Róma 5:20–21). A kegyelem megbocsátja a vétkeinket, birtokba veszi az akaratunkat, felébreszti az Isten iránti hálát és szeretetet bennünk, és belső erővé válik, ami megszabadít a bűntől és a törvény ítéletétől. Ezt nevezi Pál „kegyelem alatti” létnek (Róma 6:14), így honosítva meg a belsőnkben a menny törvényét: „A törvény megalapozása kiváltképp cselekvés, az evangélium csodája. Milyen egy keresztény? Olyan személy, akiben alapot vett a törvény, aki mostantól szereti Isten akaratát, más szavakkal, aki már újjászületett.” (Paroles de Verité [Az igazság szavai], 7–8. o.)
Ha azt állítjuk, hogy kegyelem által vagyunk megmentve, miközben elfeledkezünk a törvényről, ezzel veszélyesen összekeverjük a gyógymódot: ahogy halálos lehet, ha lenyeljük a külsőleg alkalmazandó terméket. Dávid tudta ezt, ezért is könyörgött az Úrhoz: „A te törvényeddel ajándékozz meg engem!” Mi többé nem vagyunk bűn alatt: a kegyelem alatt élünk, de a törvény többet jelent, mint valaha.
„Tehát ma is ugyanazok az örök élet feltételei, mint az Édenben: a tökéletes életszentség, az összhang Istennel, valamint az isteni törvények elveihez való tökéletes alkalmazkodás… Az Úr gondoskodott arról, hogy hozzá hasonlóvá válhassunk, és ezt az átalakulást el fogja végezni mindenkiben, aki saját romlott akaratát nem helyezi szembe az övével, és ezzel nem akadályozza kegyelmét.” (Gondolatok a Hegyi beszédről, 76. o.)
Most kérd az Örökkévaló kegyelmét, hogy törvénye elvei szerint élhess.