A bűnök megvallása

„Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” (Jakab 5:16)

Amikor a doktori disszertációmon dolgoztam a madridi Autonóm Egyetemen, rendszeresen ellátogattam a vezető tanáromhoz iránymutatásért. Tudta, hogy adventista lelkész vagyok, de ez nem gátolt meg abban minket, hogy jól kijöjjünk egymással, és egy ponton túl már úgy tekintett rám mint lelki tanácsadóra. Egyik nap az otthonában őszintén kitárta a szívét, és megkérdezte tőlem: „Mondja meg nekem, Puyol, valóban szükség van arra, hogy meggyónjuk a bűneinket egy férfinak, és a lélek legbelsőbb terét is megnyissuk előtte, ahhoz, hogy úrvacsorát vegyünk? A feleségem gyakorló katolikus. Szeretem elkísérni őt vasárnaponként misére, és jó együtt venni úrvacsorát, de nem szeretek bűnvallomást tenni az oltáriszentség előtt.” Elmondta, hogy az éveken át gyóntató papja kilépett, és otthagyta a papságot, már megnősült, és az emlékezetében őrzi a gyóntatott fiainak és lányai-
nak élettitkait. A professzor becsapva érezte magát. De mit tehetnék én?
Kr. u. 600-ig nem volt általános a korai keresztény egyházban a fülbe gyónás. Azelőtt nyilvánosan vallottak meg néhány bűnt, és évente egyszer, nagycsütörtökön kaptak feloldozást. A személyes bűnöket közvetlen bűnvallomás útján rendezték Istennel. A katolikusok elismerik, hogy ego te absolvo (megbocsátok neked), amit a pap mond, isteni felhatalmazásból ered, mert egyedül Istennek van önmagától hatalma megbocsátani a bűnöket (Márk 2:7). Az apostoli egyház soha nem értené meg, hogy Jézus a fülbe gyónást és az apostolok későbbi feloldozását intézményesítette volna. Nincs precedens erre a vallásos gyakorlatra az Újszövetségben. Jakab arról beszél, hogy „valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért” (5:16), így mutatva meg, hogy szükség van megbocsátani az egymás ellen elkövetett bűnöket, és tudja, hogy ez a megbocsátás a mennyben is működik. Nem szabad összetévesztenünk a fülbe gyónást és a bűnök feloldozását azzal az egyházfegyelmi gyakorlattal, amit az Úr bízott az egyházra (Máté 8:15–18), és amire az Újtestamentum is utal (1Korinthus 5:5; 1Timótheus 1:20).
Azt javasoltam a professzornak, hogy közvetlenül Istennek vallja meg a bűneit, és így nyerje vissza a lelkiismerete békéjét. Később megtudtam, hogy egy pap, az egyik barátom is ugyanezt tanácsolta neki.
Valld be ma a bűneidet az Atyának. Ő megbocsátja majd azokat.