Katona, meglátogathatom a gyülekezetét?

„Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.” (Zsoltárok 37:5–6)

Először akkor beszéltem az alezredessel, a zászlóalj parancsnokával, mikor a katonai szolgálatomat töltöttem, és a gyakorló táborban voltam. Újonc voltam, és visszautasítottam, hogy szombaton is gyakorlatozzak hetednapi adventistaként. Azon a szombaton, mikor nem akartam csatlakozni az edző szakaszhoz, bezártak a fogdában egy cellába, és az alezredesre vártak, hogy kiszabja, mit csináljanak velem. Érkezése után közölte velem, hogy teljesen el kell végeznem az edzésprogramot, amire a hadvezetőség utasított, és ebbe beletartoznak a szombat reggeli gyakorlatok is. Sem ő, sem más nem menthetett fel a gyakorlati időszak szombat reggeli feladatai alól. Nagyon aggódtam emiatt, anélkül, hogy tudtam volna, mit tervez nekem a mennyei Gondviselés már a következő szombatnapra.
Abban a súlyos helyzetben visszaemlékeztem a 37. zsoltár szavaira: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Könyörgéssel töltöttem a hetet, és így érkezett el a végzetes szombat. Soha nem tudtam meg, miért nem voltak aznap gyakorlatok. A következő héten az orvos mint gyógyszertári segédet írt fel engem, és megint csak fogalmam sincs arról, miért nem volt ezután soha edzés szombat reggelenként.
A tábor végén újra beszélt velem az alezredes, ekkor már így szólt: „Katona, felhatalmazást adunk önnek oda, ahol a hivatalnokok, altisztek és csapatok műszakjait irányítják.” Ezzel a felhatalmazással soha többé nem volt gondom a szombattal. Valamivel később behívatott az alezredes az irodájába: „Éjszakai kimenőt adunk önnek, így folytathatja az alapképzését.” Ez az éjszakai kimenő olyan engedély, kiváltság volt, amivel éjszakánként otthon alhattunk, és ezt csak a zászlóaljból három katona kapta meg, köztük én is.
Ez a hadseregparancsnok Marokkóban szolgált, ahol szombattartó zsidó családokkal ismerkedett meg. Özvegyemberként egy velem korabeli fia volt, és érdeklődött az egyházam iránt: „Hogyan zajlanak az istentiszteleteik? A lelkészeik házasemberek? Sok helyen vannak gyülekezeteik?” Az egyik ilyen meglepő „kihallgatáson” a bizalmába fogadott engem: „Katona, meglátogathatnám a gyülekezetét? Nem, ne féljen, civilként megyek majd.” Bár hivatalosan meghívtam, de soha nem mert eljönni hozzánk. Mikor lediplomáztam, elmentem hozzá köszönetet mondani, és emlékül egy Bibliával ajándékoztam meg.
Ha úgy döntünk, hogy hűek leszünk az Úrhoz, Ő ajtókat nyit előttünk, hogy a körülöttünk élők is észrevegyék: „van Isten az égben”.