Sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé

„És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:4)

Ünnepélyes és hangsúlyos kifejezések párhuzamos sora jellemzi a Jelenések könyve prófétai kijelentéseit a végidőről és az új földről: „idő többé nem lészen ” (Jelenések 10:6), „És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik” (18:21), „és annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz)” (21:25), „és semmi elátkozott nem lesz többé” (22:3). Nyilvánvaló, hogy a félelem és a szorongás minden tragikus oka megszűnik és véglegesen eltűnik, mikorra Isten véget vet a világunk történelmének. Az idő, mint lehetőség, körülmény és a történelem jónak és rossznak gondolt eseményeinek nyersanyaga többé már nem lesz. Többé nem lesz félelem, ami az édeni megjelenése óta kíséri az emberiséget, mert „elpusztít ő, nem lészen kétszer veszedelem.” (Náhum 1:9). Az Isten szent törvényei elleni lázadás okozta gonoszság, a fájdalom és szenvedés katasztrofális következményeivel megszűnik létezni.
Ésaiás próféta más apokaliptikus szövegei az örömöt és boldogságot hangsúlyozzák, mint pozitív hozzáállást, ami az új égben és új földön ott lesz a világot most uraló félelem, gyász vagy sírás helyett: „Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek; mert íme, Jeruzsálemet vigassággá teremtem, és az ő népét örömmé. És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!” (Ésaiás 65:18–19) „Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön, vigasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.” (35:10)
Pál apostol ezt írta: „Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nekünk megjelentetik.” (Róma 8:18), majd néhány verssel később: „Mert reménységben tartattunk meg.” (24. vers) Az idő, amiben élünk, fájdalmas körülményei valóban sebesen tolnak közelebb a befejezéshez, sürgősen arra figyelmeztetnek a mennyből, hogy erősítsük és újítsuk meg a reményünket. Az idő rövid, és nemsokára minden mostani sírás, gyász és fájdalom vége elérkezik, szóval éljünk együtt ezzel a nagyszerű reménységgel: üdvösségünk zálogával.
Ma tapasztaljuk meg a menny idő előtti örömét. „Van Isten az égben.”