Mona Lisa bánata

„Akkor Nabukodonozor eltelék haraggal, és az ő orcájának színe elváltozék Sidrák, Misák és Abednégó ellen. Azért szóla, és meghagyá, hogy fűtsék be a kemencét hétszerte inkább, mint szokták vala befűteni.” (Dániel 3:19)

Az olasz reneszánsz összes festménye közül az egyik leghíresebb a La Gioconda, Mona Lisa portréja, amit 1503-ban festett meg Leonardo da Vinci, és ma a párizsi Louvre Múzeumban van kiállítva (Franciaországban). A festmény egyik egyedülálló eleme Mona Lisa rejtélyes mosolygása, ami titokzatos és többértelmű kifejezést kölcsönöz neki, amivel a legapróbb értelmezéseket is kiérdemelte, és amit valójában senkinek sem sikerült leutánozni a róla készült másolatok ezrein.
Pár éve a rövidfilmek versenyén a Mona Lisa bánata című film nyert a Televisión Española [a Spanyol Televízió] rendezésében. A forgatókönyvíró egy szellemes paródiát akart létrehozni arról a helyzetről, amiben az emberiség szembesül a mosolygás képességének elvesztésével. Egyik nap a Louvre őre, aki a festmény termének őrzéséért felel, csodálkozva felfedezi, hogy a nő mosolya eltűnt, és helyette egy iszonyú szomorú arckifejezéssel találkozott. Először azt hitte, hogy az eredeti képet ellopták, és helyébe egy rémes hamisítványt akasztottak, de nem, ez az eredeti festmény volt. És nem is egy vegyi jelenség volt, ami elmaszatolta volna a színeket. Egyre csak nőtt a szakemberek zavartsága, amikor megindult a hírek áradata, hogy a világon létező összes többi múzeumban, ahol másolatokat őriznek a képről, Mona Lisa mosolyának nyoma veszett, és már bánatos arckifejezéssel néz. Végül úgy értelmezték ezt a szokatlan eseményt, mint reakciót a társadalom saját valóságára: az emberiség elvesztette a mosolygás képességét.
Aztán nemzetközi találkozóra hívták össze Londonba a világ képviselőit. Ott a híres Big Ben előtt, mikor az óra elütötte a tizenkettőt, az összegyűlteknek kellett volna megtörni a bánat varázsát azzal, hogy rámosolyognak egymásra. De minden erőfeszítésük ellenére senki nem volt képes rá, az egész átfordult rémes grimaszokba és sírásba. Az óra tovább zengett, és mikor az utolsó is elhalt, világkatasztrófa pusztította el a bolygót.
A film fikciójában néhány párhuzam van a világ végén eluralkodó általános félelem próféciájával. Az a felgyorsult életünk egyik óriási tragédiája. De a Szentírás így szól hozzánk: „Mindenkor örüljetek” (1Thesszalonika 5:16), és mi tudjuk jól, miért kér erre.