myBible logó myBible
Fiókom

2020. november 14., szombat

Félek!

„És aki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.” (Máté 18:5)

Néhány éve hallottam a legmegdöbbentőbb hírt egy 10 éves kisfiúval, akit a házuk padlásán találtak meg felakasztva. Csak 10 éves volt. Egy rendes gyerek. De az az igazság, hogy egy felnőtt hidegfejű kegyetlenségével készült fel a halálára. Az íróasztalán hagyta ezt a feljegyzést, amin a bölcs mondást ismételte meg: „Senkit ne hibáztassatok a halálomért. Önszántamból tettem.” Majd magyarázatként egy iszonytató, szédületes szó állt ott: „Félek.”
Félt. Még akkor is, ha ő maga sem tudta volna megmondani, mitől. De magányos volt. Olyan magányos, mint minden kisgyerek, akit a végtelen egyedüllét négy fala közé zártak, és a kicsik úgy érzik, őket nem szeretik eléggé. És ez a kisfiú, amint mászott fölfelé a 7. emeletről a 8.-ra, ahol a padlástér volt, nem ismerte, nem olvasta azokat a statisztikákat, amik alátámasztják, hogy a világon évente több mint 2 millió gyereket bántalmaznak, az Egyesült Államokban minden évben 100–200.000 esetben kezelnek a kórházak megkínzott gyerekeket, 60.000 és
100.000 közé tehető a szexuálisan bántalmazott kicsik száma, és közel 800.000 gyermeket hagynak magukra a szüleik és a rokonaik. Arról sem tudott, hogy miközben övét a fűtőcső köré tekerte, az a tragikus pillanat a gyerekek nemzetközi évének része volt…
Mindezek megkoronázásaként a félelem számos megbetegedéssel is jár: „Nagyon szoros kapcsolat van a test és a lélek között. Amikor az egyiket valamilyen hatás éri, azt a másik is megérzi. A lélek állapota sokkal nagyobb hatással van az egészségre, mint ahogy azt sokan gondolják. Számos betegség a depresszió következménye. Bánat, aggódás, elégedetlenség, bűntudat, bűnös állapot, gyanakvás – mind felőrli az életerőt, és kaput nyit az összeomlásnak és a halálnak.” (A nagy Orvos lábnyomán, 344. o.)
Manapság a túlzásba vitt információáramlás miatt (mely jelentős részben frusztráló hírekből áll), feltehető, hogy gyerekek, fiatalok és felnőttek a félelem hatásaitól szenvednek. Ezért is olyan fontos befogadni Jézust az életünkbe. Jelenléte megnyitja a remény látóhatárát előttünk, ami megváltoztatja a legpesszimistább kilátásokat is.
Ma jöjj közelebb Jézushoz, mint egy kisgyerek. Ismerd fel a gyengeségeidet. Valld be, milyen sebezhetően érzed magad. Meséld el neki, mennyire félsz. Ő elfogad téged, és megajándékoz a békével.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.