Megfulladok!

„Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.” (Ésaiás 43:2)

Tizenkilenc éves koromban még ki akartuk használni a nyári szünetből maradt pár napot, és az egész családom úgy döntött, hogy piknikezni megyünk.
Egy nem túl nagy folyóhoz közeli ligetet néztünk ki, aminek a folyómedréből, ahogy később erre rájöttünk, a szerkezetéhez szükséges anyagokat eltávolították. Míg anyukám az ételt készítette, az öcsémmel fürödni indultunk. A parttól néhány méterre még minden rendben volt, de ahogy a folyó közepe felé haladtunk, a sodrás elkapott minket, és már úsznunk kellett vele szemben. A testvérem nem tudott jól úszni, és mikor az áramlás egy forrás felé vitte, és nem ért le a lába, pánikba esett, csapkodni kezdett a kezével és a lábával, hogy leérjen a mederig, de csak süllyedt lefelé. Én már úsztam is utána, hogy segítsek, de a pániktól kétségbeesetten kapaszkodott belém, és engem is lehúzott, így el kellett szakítanom magam tőle. Ekkor megrázóan felsikoltott: „Megfulladok!” Visszanéztem rá, de már teljesen víz alá került. Ettől leírhatatlan gyötrelem öntött el. Vajon Isten megengedi, hogy a családi kirándulás tragédiába torkolljon? Ne, Uram, ne! Zokogás közben egy kínszenvedő imát hebegtem el: „Istenem, mentsd meg az öcsémet!” Bár már kimerültem, ahogy tudtam, úsztam, hogy kikerüljek a sodrásból. Mikor újra arrafelé meredtem, ahol utoljára láttam, két halászt vettem észre, akik miután szemtanúi voltak a történteknek, épp kihúzták a testvéremet a vízből. Peter, az öcsém alig-alig emlékszik valamire az esetből. Vele szemben én, aki láttam őt, hallottam a kiáltását, aki tehetetlenül harcoltam, hogy segítsek neki, aki átéltem a mennyei segítségért való sóvárgás tragikus pillanatát, soha nem leszek képes valaha is elfelejteni. Egy heget hagyott ez maga után valahol a tudatalattimban, mert mikor nagyon stresszes vagyok, álmaimban felidézem a testvérem fuldokló sírását.
Isten néha megengedi, hogy tragikus eseményeket éljünk át ezen a világon, ahol nyilvánvaló volt a hatalmas keze, és ezzel a testünkön, lelkünkön kitörölhetetlen heget hagy, ami emlékeztet az incidensre: Jákób, miután küzdött az Úr angyalával, teljesen lesántult a csípőjével. Pál Damaszkuszba tartott, mikor körbevette a mennyei ragyogás, és ugyan csak néhány napra vakult meg, de utána örökre látásproblémákkal küzdött. Isten az Ő nagy kegyelméből megmentette a testvéremet, és tartós emléket hagyott hátra nekem.
Tudatában vagy, hogy az Úr már megmentette az életedet?