Még mindig Dachauban vagyunk

„Könnyekre fakadt Jézus.” (János 11:35)

1975 júliusában a Bécsben megtartott generálkonferenciai ülésre tartva meglátogattuk útközben a nácik által elsőként felépített koncentrációs tábort Dél-Németországban, Münchenben. Dachau olyan volt, mint Auschwitz, csak sokkal nagyobb léptékben: ezen a helyen hihetetlenül kegyetlen szenvedéseket okoztak vallásos foglyoknak, arisztokratáknak, értelmiségieknek és politikusoknak 1933-tól 1945-ig, majd 1939-től zsidóknak is. Ez idő alatt több mint 200.000 embert tartottak fogva a haláltáborban, 41.500-ra becsülik a meggyilkoltak számát, és több ezerre teszik az áldozatok nagyságát, akik a borzalmas életkörülmények miatt haltak meg. Dachauban az iszonyatos 10-es számú barakkban volt 4 nagy krematórium és 5 gázkamra, és nem tudjuk biztosan, hogy ezeket fertőtlenítéshez vagy a gyilkos kivégzésekhez használták. Dachauban dr. Sigmund Rascher hírhedt orvosi kísérleteket folyatott rabokon, hogy új gyógyszereket teszteljen rajtuk. A kísérletei miatt több száz fogvatartott halt meg vagy nyomorodott meg véglegesen.
Dachau a halálig tartó kényszermunka, a kínzás, a rögtönítélő kivégzések, az éhezés, a hideg és a túlzsúfoltság borzalmas helyszíne volt. Szögesdrótkerítés árammal, egy árok, egy fal 7 őrtoronnyal, ami körbekerítette a helyet: ez a baljós emlék maradt meg bennem erről a földi pokolról. A tábor látogatása közben lehetetlen visszatartani a könnyeinket.
Miért van ilyen sok erőszak? Miért pont Isten gyermekei ellen irányul? „Isten soha nem hat kényszerrel az akaratra, sem a lelkiismeretre. Sátán viszont könyörtelen kényszert alkalmaz azokkal szemben, akiket másként nem tud megrontani. Megfélemlítéssel vagy erőszakkal próbál a lelkiismereten uralkodni és hódolatot kicsikarni. Igénybe veszi mind a vallási, mind a világi hatalmakat, hogy Isten törvényével dacolva erőszakkal szerezzenek érvényt emberi törvényeknek.” (A nagy küzdelem, 591. o.)
Ma, miután több mint 74 éve felszabadították a szövetséges csapatok Dachaut, még mindig Dachauban vagyunk, az egyenlőtlenség, az erőszak, az éhezés, a viszszaélés, a korrupció és a büntetlenség koncentrációs táborában, ami ma a világunk. Nem változtunk meg úgy, ahogy kellett volna, még mindig félelmetes közömbösséggel szemléljük ezeket a tragikus statisztikákat, mintha semmit nem jelentenének. Meddig még? Azt csak Isten tudja.
De a jó hír, hogy Jézus Krisztus nemsokára visszatér, hogy hazavigyen minket az igazi otthonunkba. Ott már nem lesz több sírás, sem fájdalom.