2020. október 31., szombat
Imádkozz hittel!
„És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki.” (Jakab 5:15)
Tomás jó barát és a madridi központi spanyol gyülekezet tagja volt. Már fiatalon megismerte az adventista hitet, és 18 éves korában megkeresztelkedett. Még a mahóni katonai börtönt is megjárta, mivel a katonaság ideje alatt hű maradt Istenhez. Az egész gyülekezet imádkozott érte. Majd megnősült, és nyolc gyerekük született, és bár még mindig egészen fiatal volt, de már előrehaladott veleszületett májzsugort állapítottak meg nála. 1982 januárjában az orvosok úgy vélték, nem él tovább egy hétnél. Ekkor kérte a megkenését, és mivel barátok voltunk, engem kért föl rá. Ahogy beléptünk a kórházi szobába, láttuk, hogy Tomás ágyhoz kötött beteg volt, ki sem nyitotta a szemét, egy szót se szólt hozzánk. Miután befejeztük a szertartást, magukra hagytuk a feleségével. Már majdnem 22 óra volt. Kb. hajnali 1-kor csöngött a telefon az otthonomban. Tomás hívott! Elmesélte, hogy teljesen tudatánál volt az olajjal megkenés alatt, és míg mi imádkoztunk, úgy érezte, mintha elektromos áram haladna át a testén. Mikor már később egyedül volt a feleségével, megszomjazott, kért tőle egy pohár vizet, felült az ágy szélére, és felkelt, hogy körbesétáljon a szobában. 2–3 nap múlva már kiengedték a kórházból.
10 éven át Tomás, ahogy tudott, törődött a betegségével, de 1992 januárjában gyomorvérzése lett, és néhány nyaki sérv is kialakult nála, amitől olyan súlyos ödéma lépett fel, hogy az orvosok életmentő beavatkozásra készültek. Tomás kérte, hogy ismét kenjük meg olajjal, ezért a műtét előtti napon bementünk hozzá a kórházba. Megkértem az egyik ápolónőt, hogy pár percre senkit ne engedjen be a kórterembe, mert vallásos szertartásra készülünk. És így operálták meg Tomást, akinek nagy esély volt arra, hogy meghal, de az Úr, válaszul imáinkra, megmentette és felkarolta a beteg embert. Néhány nap elteltével kiderült, hogy az őt műtő sebész odament az egyik rokonhoz, hogy megkérdezze tőle: „Önök mit csináltak az operáció előtti napon Tomás szobájában?” Ilyen nagy ereje volt a ceremóniának. Tomás még 1 évig és 11 hónapig élt ezután. 1993. november 1-jén halt meg.
Nagy erő van a hitben mondott imádságban. Tedd le a betegségedet az Úr kezébe, és megtudod, hogy „van Isten az égben”.