myBible logó myBible
Fiókom

2020. október 29., csütörtök

Jobb, ha követjük Jézust

„De amelyek nekem [egykor] nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem.” (Filippi 3:7–8)
Julián San Valero professzor a spanyolországi Valenciai Egyetem Filozófiai és Irodalmi Iskolájának dékánja volt. Mikor már a történelem alapszakos képzésem végéhez közeledtem, azt javasolta, hogy tanítsak egy osztályt az Őstörténeti Tanszéken: „Puyol, amilyen hamar, csak tudja, legyen túl a szakdolgozatán, úgy elkezdhet adjunktusként órákat adni; csoportokat fogunk kialakítani, hogy több hallgatónk legyen.” Akkoriban ez volt a sorrend, ami a professzorrá váláshoz vezetett a spanyol egyetemen. Egy adott tanszékhez kapcsolódva tanítottál néhány osztályt mint előadó, miközben a doktori disszertációdon dolgoztál, majd egyfajta verseny kezdődött, hogy egyetemi docens legyél, és végül kineveztek egyetemi tanárnak. Az ajánlat csábítóan hangzott, de lelkész és Biblia-professzor voltam az iskolánkban, így azt feleltem, hogy nem fogadhatom el. Soha nem bántam meg a döntésemet.
Akivé válhattál volna a címe egy bankárról szóló történetnek, aki mialatt egyik nap elszundított, egy fura fickóval találkozott, aki sok mindent mesélt neki az életéből. A bankár elragadónak találta, ahogy emlékeztették fiatal kora régi törekvéseire és álmaira. Az álom végén a férfi még megkérdezte: „De uram, kicsoda ön?” – amire az idegen rajta felejtve a tekintetét felelte: „Én az az ember vagyok, akivé válhattál volna.”
A világ által felkínált státuszt, szerencsét, hírnevet, dicsőséget nem könnyű elérni, és van, hogy nem is lehet mindig, de némely esetben nem is hasonlítható ahhoz, amit Krisztus kínál nekünk. A Jézus iránti szeretetből Pál apostol félretette a tanári foglalkozást, mint rabbi az akkori idők egyik héber iskolájában, ahogy Sammáj, Hillél vagy Gamáliel, a saját tanítói csinálták. Az Úr valami végtelenül jobbhoz vezet el, és aki lehetnénk, vagy akivé lennünk kell, mennyei kegyelemből az egyetlen, akit János egy rendkívüli szövegben előre jelzett: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.” (1János 3:2)
Ma arra hívlak téged, hogy úgy tekints Isten szolgálatára, mint az életedben levő legnagyszerűbb kiváltságra.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.