myBible logó myBible
Fiókom

2020. október 23., péntek

Valamelyik ellenség tette ezt!

„A gazda szolgái pedig előállván, mondának neki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? Honnan van azért benne a konkoly? Ő pedig monda nekik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának neki: Akarod-e tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat?” (Máté 13:27–28)
Felix tinikorában rossz társasággal vette körül magát, akik bevezették a drogok szörnyű világába, míg végül heroinfüggő lett. 25 évesen azonban találkozott
egy adventista házaspárral, Pedro és Laura Peraltával, akik feltárták előtte az evangéliumot. Felix átadta magát az Úrnak. Nem sokkal ezután nőül vette Esperanzát, a Peralta család egyik lányát, és olyan otthonuk lett, ahol teljesen az evangélium szerint éltek. De a házasságkötésük után 2 évvel, mikor már egy kislányuk is volt, Felix egy furcsa betegség tüneteit kezdte érezni magán: nyilvánvaló sebezhetőséget tapasztalt mindenféle fertőzéssel szemben, szigorúan egészséges életmódja ellenére is. Sajnos az orvosok AIDS-szel diagnosztizálták. Lassan fejlődött ki nála a betegség. 33 évesen 1994-ben kérte, hogy kenjék meg olajjal. A gyülekezete lelkésze engem kért meg rá, hogy végezzem el a szertartást. Beleegyeztem, de néhány kétely gyötört: Miért nem képes a jó teljesen és gyökerestül kiirtani a rosszat?
A konkoly példázatában találtam meg a választ rá, és erről beszéltem a megkenés során: „Valamelyik ellenség tette ezt! Isten már jó magokat vetett el Felix szívébe, de korábban oda az ördög konkolyt szórt el. Akaratlanul is, de a jó és a gonosz együtt nő csöndesen: a gyönyörű és dús gabonaszárak összekeverednek a mérgező konkollyal. A búza táplálta Felix új életét, és betöltötte örömmel, békével és szeretettel, de a konkoly felemésztette az egészségét. És nem lehetett kiszaggatni a gyomokat, a gyökértörzse (rizómája) összefonja a hamis gyökereit a búza gyökereivel, így, ha egyet ki akarunk tépni, megvan az esély rá, hogy a másikat is kiszakítjuk vele. »Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig« – tanácsolta Krisztus. Valóban türelemmel és beletörődéssel, de reménnyel kell várnunk az aratás idejéig. Majd az Úr végzi el a végleges szétválasztást, és így utasítja majd az angyalait: »Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.« (Máté 13:30)”
A megkenés után Felix még évekig életben maradt. Végül 37 évesen távozott közülünk. Sem Esperanza, a felesége, sem a lánya nem kapta el a fertőzést. 18 évvel később is a Peralta család úgy emlékszik vissza Felixre, mint egy búzaszárra Isten magtárában.
Nemsokára véget ér a gonoszság. Kapaszkodj ebbe az ígéretbe!
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.