Ha hiszel és szolgálsz az emberiségnek, akkor hiszel Istenben

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Példabeszédek 4:23)
Jean (Johan Hendrik) Weidnert a háború befejeződése után sok érmével és díjjal tüntették ki, majd áttette lakhelyét az Egyesült Államokba. Csöndesen élt, anélkül, hogy magára vonta volna a figyelmet, vagy hivalkodott volna hősiességével és kitüntetéseivel. De egyszer csak Herbert Ford, a Csendes-óceáni Unió Főiskolájának adventista újságírója képes volt áttörni Jean Weidner szerénységét, és elképesztő jellemének történetét könyvben is kiadta. Így született meg a Meneküljön el a fogvatartó [Flee the Captor] című könyv, amiből ezeket a történeteket is merítettem.
1963-ban az Amerikai Zsidók Kongresszusa honorálni szerette volna azok tetteit, akik a II. világháborúban nácik elől bujkálókat menekítettek meg. Az ország minden újságjában hirdetést adtak föl, hogy kapcsolatba léphessenek velük, akik hajlandóak ebben segíteni nekik. Weidner egyik ügyfele, Norman Rosen is olvasta a hirdetést, és egy hosszú levelet küldött a szervezetnek, amiben részletezte a férfi hőstetteit. Így történt, hogy az év márciusában elismerő ünnepséget szerveztek, amin az Amerikai Zsidók Kongresszusa egy Biblia-formájú szoborral ajándékozta meg Weidnert, ezzel a felirattal: „A II. világháború alatt a megszállt Európában zsidók százainak hősies megmentése elismeréséért. Az emberiség szolgálatába állított hatalmas bátorságáért… példaként ültette át a gyakorlatba a jótékonyság, az igazságosság és a feddhetetlenség gyönyörű hagyományait.”
1994. március 21-én szombaton Jean Weidner, az emberiség barátja eltávozott közülünk Monterrey Park-i otthonában (Kaliforniában). Következő szombaton megtartott temetésén Temple City adventista gyülekezetében izraeli, holland, francia és belga diplomáciai képviselők, az amerikai hatóságok képviselői, túlélők vagy a megmenekültek képviselői, a Holland Párizs-hálózat tagjai és sok hetednapi adventista egyháztag rótta le tiszteletét. Milton Geiger ezeket a szavakat adta Weidner szájába annak összefoglalásaként, amit mindig is a szívében hordozott, és az életét vezérelte: „Hiszek az emberiségben, mert kénytelen vagyok, ha hinni akarok Istenben, aki eléggé hitt az emberiségben ahhoz, hogy megteremtsen minket, és továbbra is türelmesen álljon hozzánk. Ezért nem tudja majd semennyi kegyetlenség vagy gonoszság sem lerombolni: az emberek végül magukban hozzák létre, ami a meghatározás szerint a hitük a Teremtőjükben.”
Az Úr szeretné neked és nekem is megmutatni a türelmet, a szeretetet, a toleranciát és a ragaszkodást minden felebarátunk iránt. Ezzel tárja fel előttük, hogy
„van Isten az égben”.