myBible logó myBible
Fiókom

2020. október 17., szombat

Süketen és vakon a gyülekezetben

„Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok! Kicsoda vak, ha nem az én szolgám,  és olyan süket, mint az én követem, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája? Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.” (Ésaiás 42:18–20)

El tudjátok képzelni azt a vakot, aki ellátogatott a Prado Múzeumba (a spanyolországi Madridban), Velazquez Az udvarhölgyek című festménye előtt cövekelt
le, és arra várt, hogy valaki magyarázza már el neki a hercegnők és a várakozó hölgyek alakja közti „közbülső teret”? El tudjátok képzelni azt a siket személyt, aki a híres Radetzky-indulóra tapsol a bécsi újévi koncerten? Ez mind a képzelet játékának tűnik, de amit mai szövegünk tényleg állít, az az, hogy Izrael népe megvakult és megsüketült attól, látva, hogy nem látnak, és hallva, hogy képtelenek hallani, és nem értik meg, amit az Úr mutatott meg nekik, és mondott el a csodás eseményeken keresztül.
Igen, a gyülekezetben is lehetnek olyanok, akiknek megsüketült a szíve, és nem éreznek, megvakult a hite, és nem hisznek, és akik nem kommunikálnak, mert nem hallanak, és nem értik meg a dolgokat, mert nem látnak. Ha megnyithatnánk a bezárt fülünket, és megvilágíthatnánk az eltompult szemünket, milyen csoda lenne! A menny csodáinak tanúi lennénk, megpillantanánk és meghallanánk a végtelen isteni szeretet sokszínű fényének a robbanását a világban, a lelkünk megtelne örömmel, derűvel, és megvigasztalódna, majd hihetetlenül szívesen mesélnénk el másoknak, minek voltunk tanúi, és mit hallottunk.
Az Úr ezt mondta: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!” (Ésaiás 45:22), és emiatt a megváltást úgy is összefoglalhatjuk, mint az Üdvözítő és az emberiség közti pillantások cseréjét, Isten Szavának figyelmes hallgatását, mert ebből ered a megmentő hit. Jézus pillantása találkozott Péterével a főpap udvarán. Péter visszaemlékezett saját szavaira, és keservesen sírt. A béna férfi a tónál, a gadarénus megszállott, a leprás és a vérfolyásos asszony is ránézett Krisztusra, és mind meggyógyult, nem is beszélve a naini özvegyről meg Jairusról és a feleségéről, akiknek a Megváltó visszahozta az életbe a gyermeküket. Bartimeus, a bethesdai vak férfi és a születésétől vak ember is felnézett a Mesterre világtalan szemével, és mindketten elkezdtek látni. A Golgotán keresztre feszített bűnöző is ránézett Jézusra, már majdnem a halála pillanatában, és az Úr megígérte neki a belépést a Paradicsomba. Ő mindannyiukra ránézett, és felszólította őket: „legyetek megmentve”.
Ma nézz rá! Ő megtanít, hogyan halld meg a hangját, és hogyan értsd meg a Szavát.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.