myBible logó myBible
Fiókom

2020. október 15., csütörtök

Masszív mérgezés

„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket,  ha Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van.” (1János 4:1–2)

Szörnyű volt! 1981. május 1-től július 17-ig 20.000 embert érintett Spanyolországban egy furcsa betegség, amelynek tünetei az atipikus tüdőgyulladásra hasonlítottak: köhögés, magas láz, légzési nehézségek, torokfájás, intenzív izomfájdalom, bőrelváltozások és néhány esetben halál. A járványügyi szakemberek több mint 700 halálesetet rögzítettek, és több ezer pácienst ért súlyos károsodás abból, amit egy ipari használatra hamisított mérgező repceolaj fogyasztása okozott: és ezt végül masszív mérgezésként diagnosztizálták.
A repceolaj fogyasztható, és telítetlen zsírsavakban, Omega3és Omega6-savakban gazdag, amelyek hasznosak az egészségre. Azonban, ha ipari célokra denaturálják, már mérgező és halált okozó folyadék lesz belőle. Ez egy nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény volt, mert az ipari olaj importőrei hazug módon emberi fogyasztásra alkalmas termékként értékesítették, és olcsón árulták az utcán. Munkások, idősek, apácák és karitatív szervezetek vásárolták meg, vagyis olyanok, akik korlátozott anyagi forrásokkal rendelkeztek. Az első áldozat a 8 éves Jaime Vaquero volt, aki tüdőgyulladásban hunyt el édesanyja térdén fekve, miközben épp kórházba igyekeztek vele.
A Szentírásban az olívaolaj a Szentlélek szimbóluma. Ezzel az olajjal töltötték fel újra a lámpásokat a templomban, ami az ott levő isteni jelenlétre utalt, és ezzel kenték fel a királyokat, a papokat és a prófétákat. Az olaj fejükre csorgatása azt jelezte, hogy a Szentlélek kiáradt rájuk (1Sámuel 16:13), a próféták a „Lélek emberei” lettek (Zakariás 4:14; Hóseás 9:7), és Krisztus, a Felkent, a Messiás is telve volt Szentlélekkel.
Összegzésül a hamis lelkek, akiktől János apostol óv bennünket, nem Istentől jövő lelkek, ezek a próféták csak megtévesztenek, hamisítanak vagy hazudnak, és lelkileg megmérgeznek, mint a denaturált repceolaj, és a hatásuk halálos lehet a lelkünkben, vagy egy sor komoly gondot okoz a hívők lelki életében. János elmondja nekünk, hogy ezeket meg kell vizsgálni, hogy felismerjük a mérgező természetüket. Csak azok jönnek Istentől, akik magasra emelik, tisztelik és hirdetik Krisztus, mint egyedüli Megváltó megtestesülését.
Ma arra kérd az Urat, hogy töltsön be téged Szentlélekkel!


 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.