2020. október 14., szerda
Utunk Damaszkuszba
„És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaszkuszhoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből: És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala neki:Saul, Saul, mit kergetsz engem?” (Apostolok cselekedetei 9:3–4)
Jézus Krisztus eljött, hogy találkozzon Pállal a Damaszkuszba vivő úton, bevonta őt a fénybe, a földre lökte, és megkérdezte tőle:
⦁ Saul, miért üldözöl engem?
⦁ Ki vagy, Uram? – felelt erre Saul.
⦁ Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod
⦁ hangzott szigorúan a mennyei hang.
Saul itt felismerte Jézust. Majd átadva magát neki, megkérdezte tőle: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” És így változott meg teljesen a tarzuszi Saul utazásának iránya. Attól a naptól kezdve ő már Pál apostol volt. Aznap reggel Anániás látomást kapott, amiben az Úr megparancsolta neki: „Az Úr pedig monda neki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert íme imádkozik. És látá Saulus látásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson.” (Apostolok cselekedetei 9:11–12) Ezután Anániás azt tette, amire kérték:
1. Pál a saját útján haladt, arról meggyőződve, abban biztosan, de tévedett, mert a mi útjaink nem mindig az Úr ösvényei.
2. Krisztus odafutott hozzá, és rátalált.
3. Hirtelen egy ragyogó, mennyei fény ölelte körül: egy új, kápráztató fényesség.
4. Pál a földre zuhant, és a bizonyossága, meggyőződései és büszkesége szertefoszlott.
5. Személyes, bensőséges beszélgetés zajlott le Pál és a Megváltó között.
6. Ennek ellenére három napon át vak maradt, és így belsőleg, imádkozva jutott bűnbánatra.
7. Kapcsolatba lépett a gyülekezettel.
8. Mikor visszanyerte a látását, a hályog vagy úgy is mondhatnánk: az előítéletei lehullottak a szeméről. Így már másként látta a dolgokat.
9. Megkeresztelkedett.
10. Betöltötte a Szentlélek.
Mi volt a te legfontosabb utad? Milyen volt „a te utad Damaszkuszba”? Hogy néz ki a mostani ösvényed? És találkoztál már Jézussal?