myBible logó myBible
Fiókom

2020. október 10., szombat

A testvéri szeretet

„Az atyafiúi szeretet maradjon meg [közöttetek].” (Zsidók 13:1)

1953-ban rendezte meg a Hetednapi Adventista Egyház az első nemzetközi ifjúsági találkozót Spanyolországban, a központi barcelonai gyülekezetben. Ekkor voltam 14 éves, és a zaragozai gyülekezet kadétklubjában elnököltem. Emlékszem, hogy az volt a találkozó mottója, hogy „az atyafiúi szeretet maradjon meg” közöttetek. És tényleg a testvéri szeretet lett a vallásos tapasztalatom egyik legtöbbre értékelt hozadéka és a legnagyobb áldás egyike, amit az adventista egyházban találtam. Próbálom objektíven szemlélni a kérdést, ahogy több mint 60 évnyi adventista hitbeli helytállást mérek föl, és azt mondhatom, hogy sok jó barátom, drága testvérem és testvérnőm volt, van és remélem, még lesz az egyházban, akik ezerféleképpen mutatták meg az igaz testvéri szeretet szépségét. Még mindig őrzöm a testvérek vitathatatlan szeretetét, akik gyülekezeteiben lelkipásztorként szolgáltam, vagy ahová evangelizátorként meghívtak. Különösen sokra tartom a kollégáim testvéri szeretetét, akikkel együtt szolgálunk, az osztálytársak, a diákok és a munkatársak szeretetét. Sok olyan levelet tartottam meg, amiben a nagyrabecsülés, a barátság és a szeretet állítása nem csak konvencionális formula volt, hanem azt fejezte ki, amit a mai igehelyünk „testvéri szeretetnek” nevez. Az újszövetségi nyelvezet ezt a filadelfia szóval adja át, de ennek nincs ótestamentumi megfelelője.
A filadelfia kifejezés mindössze ötször fordul elő az Újszövetségben (1Theszszalonika 4:9; Róma 12:10; 1Péter 1:22–23; 2Péter 1:5–7 és Zsidók 13:1). Ahogy mélységében elemezzük ezeket az igehelyeket, felfigyelünk arra, hogy nem a testvéri szeretet az az általános érzelem, amivel az emberek felé kellene lennünk, sem a vérrokonokat összekötő gyermeki vagy szülői szeretet, sem pedig a barátaink iránt érzett szeretet. Ezek helyett az újtestamentumi filadelfia egy speciális kifejezés, amivel arra a különleges, lelki érzelemre utalnak, aminek Isten gyermekei között kell léteznie. Ez a Szentlélek munkája nyomán megérő megújulás gyümölcse a hívőben. Ezekben az idézetekben a szeretet igével kapcsolódik össze, és elmondhatjuk, hogy azt jelenti: Isten szerint szeretünk: gyengéden, teljes szívünkből, komolyan és képmutatás nélkül. De a filadelfia ki is hűlhet, vagy még el is tűnhet, ezért tanácsolja Pál a zsidóknak: „Az atyafiúi szeretet maradjon meg” közöttetek. Ne szalasszuk el, mert saját tapasztalatból elmondhatom, adventistaként ez az egyik legdrágább kiváltságunk.
Ma arra szólítalak fel, hogy legyél kedves másokhoz, és legyél barátságos. Nemsokára már learatod, amit most elvetettél.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.