2020. október 9., péntek
A nap és az óra
„Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” (Márk 13:32)
2006. október 6-án látott napvilágot a hír a madridi 20 Minutos nevű újságban, amit a Nature magazinból idéztek: „Az emberiség 2.252.006. október 31-én ki
fog halni. Európai tudósok megállapították, hogy a fajunk a hideg időjárás miatt fog kipusztulni. A Föld pályájában bekövetkező zavar, amiért a bolygó már nem lesz elég közel a naphoz, azt eredményezi, hogy lehűl, majd az emlősök kihalnak.” Szenzációhajhásznak hat számunkra a figyelmeztetés, amit természetesen lehetetlen bizonyítani. Ki lesz még az idő tájt itt, hogy igazolja? Az az igazság, hogy mindenek elmúlásának lehetősége már nem sokáig lesz a végítélet napjának, a rémhírterjesztőknek és a már korábban is említett excentrikus csoportoknak az üzenete. A tudósok kézbe vették az irányítást, és mára már a világ végéről szóló jóslatokkal és előrejelzésekkel ijesztgetnek minket. Mostanra egyre gyakrabban hallunk kérdéseket többek között az emberiség kihalásának dátumáról, a túlnépesedés
hatásáról, a klímakatasztrófáról, háborúkról és világszintű járványokról.
Való igaz, hogy a tudósok nem értenek egyet a dátumok pontosságával, és az általuk javasolt időpontokra közömbösen reagálunk, mert egyetlen most élő személy sem fogja tanúsítani az előrejelzéseiket; de akkor mit üzennek nekünk ezek az állítások? Először is tény, hogy a kortársaink között kedvelt téma lett a vég, de az utolsó apokalipszisről szóló megjegyzések és bejelentések elburjánzása az ezeket hitelesítő tudományossággal együtt alátámasztják ezt. Másodszor a téma megszokottá válása (a tudományos és áltudományos kijelentések berobbanásával) elvett a keresztény üzenet hirdetésének értékéből. Ez olyan távolinak és látványosnak hangzik, hogy az emberek már nem veszik komolyan. Az is igaz, hogy dátumok kijelölése minden dolog végéhez – amit a Biblia Krisztus második eljövetelével kapcsol össze – régen és ma is nagy kísértést jelent azoknak, akik hisznek a Megváltó visszatértében, és várnak rá. Megint csak figyelmeztetni kell magunkat, hogy senki nem ismeri azt napot és órát, csak az Atya.
Az Úr eljövetelének jelei már sokkal egyértelműbbek. Hirdessük tovább a viszszatérését, és mutassuk meg a világnak, hogy a bolygó egyetlen reménye és megváltása Isten országa e világi megalapításában van.