Január 27. - Mintha először történne

„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!”   (Jeremiás siralmai 3:22–23)

A megszokott és ránk jellemző dolgok, a szokás és a rutin, amit az élet normális, minden reggel megújuló rendjének tartunk – ahogy az Ige is leszögezi – többnyire rendet és áldást nyújtanak. Lehet, eddig még nem figyeltünk fel rájuk: a szabadságunk, a kínálkozó lehetőségeink sora, a napi betevőnk, az egészségünk, a munkánk, a spontán és biztos családi szeretet, az ismeretlenek társasága és együttműködése, akik hozzánk jönnek, és kitöltik a magányunkat. Milyen sok áldás, ugye? Említsük meg azt a szeretett festményt is, amire egyik nap bukkantunk rá, és most ott függ a nappaliban, a hallgatott zenét, ami ritmussal, örömmel és jó érzéssel tölt el a munkában és megnyugvással az ágyban, a melengető napot, ami megvilágítja az utunkat, a belélegzett levegőt, a szomjunkat csillapító vizet, az ősszel barnás okkerbe bújt természetet, a tengert, az eget és az égboltot beragyogó, szikrázó gyémántokat. Dolgok miriádjait vesszük nyilvánvalónak, csak mert megfeledkezünk a félelemmel vegyes csodálatról, mikor először megpillantottuk vagy megéreztük azokat.

Néhány évig Madrid városában éltem, és a munkám révén többször is ellátogattam Barcelonába. Mindkét hely sok ámulatba ejtő nagyvárosi gyönyörűséget tartogat, de mégis mikor kaptam föl egy fényképezőt, és léptem ki turistaként a kapun, hogy megtekintsem a saját városom ismeretlen csodáit? Emlékszem a napra, amikor visszatértem a szülővárosomba, ahol az első 18 évemet töltöttem, és elhatároztam, hogy felfedezem a tereit, a szobrait és látványos tájait, amelyek mellett behunyt szemmel mentem el, amíg közöttük éltem.

Ugyanez igaz a kegyelemre, a gondviselésre és Isten irántunk való megingathatatlan bizalmára. Minden reggel megújulnak az áldásai, és valahogy megszokottá válnak az életünkben. Többé már nem kivételes jellegűek. De az az igazság, hogy ezzel olyan sok hitbeli és életút során megtapasztalt örömöt veszítünk el, mert a rutin megakadályozza, hogy átéljük, milyen nagy, gyönyörűséges és egyedi a mennyei szeretet. Ó, bárcsak képesek lennénk megállni és odafigyelni, felfedezni, akárcsak Ádám az Éden-kertben, az újonnan felbukkanó ajándékokat az Úr kezéből, melyek bőkezűek és kedvesek! Hátha visszaszerezhetnénk ujjongó csodálatunkat és az első alkalom háláját, és újszülöttekként élhetnénk az Atya könyörületének folyamatos ámulatában!

Meg szeretnéd újítani az Istenbe vetett reményedet? Akkor tedd is meg!