2020. január 26., vasárnap
Január 26. - Én nyomorult ember
„Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. ” (Róma 7:21, 24–25)
Meglepő Pál bizalma a rómaiak iránt ebben a levelében. Valószínűtlennek tűnik, hogy egy olyan hitbeli óriás, keresztény bajnok, mint az apostol, olyan fáradságos küzdelmet vívott volna magában. Azonban ő mégis ezt tette. Pál bevallotta, hogy nem tökéletes, de azért küzdött, hogy az legyen (Filippi 3:12); ő volt a bűnösök közül az első (1Timótheus 1:15), és tisztában volt a sebezhetőségével (1Korinthus 9:27). Vajon kételkedett Pál a megváltásában, mikor így kiáltott fel:
„Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” Pontosan, az ő kételyei ugyanolyanok, mint a tieid vagy az enyéim, mikor felismerjük, hogy a Krisztussal töltött sok évnyi közösség után is megmaradtak bizonyos hajlamok az előző életünkből.
„Van Isten az égben”, ha erőtlennek érzem magam a gyengeségeimmel szemben, és bizonytalan vagyok az üdvösségemet illetően; ha felfigyelek rá, hogy amely bűnöket már oly gyakran akartam száműzni az életemből, még mindig ott vannak bennem, és foglyul ejtettek; és mikor a hitbeli tapasztalataim kudarcok sorává és lelki frusztrációvá váltak. Ő ott van, mikor Pál apostolhoz hasonlóan ráébredek, hogy „amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt művelem, amit akarok… Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.” (Róma 7:15, 18)
Mindig is emlékeznem kell arra, hogy sokkal jobban függ a megváltásom attól, amit Isten tett értem, mint amit én teszek magamért, és hogy Ő mindent megtesz az üdvösségemért. Az Örökkévaló helyettem halálra adta a Fiát, és Pál így fejezte be a vallomását, és válaszolt a kérdéseinkre a győzelem felkiáltásával: „Hálát adok Istennek a mi Urunk, Jézus Krisztus által!” (25. vers) Jézus szentsége és megváltói halála teljes egészében garantálja az üdvözülésemet. Ahogy Pál mondta a Zsidókhoz írt levélben: „Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.” (Zsidók 9:14)
Az Úr tudja, mit tegyen veled. Ne ess kétségbe! Ő tovább folytatja az átalakításodat. Csak ne ess ki a kezéből!