myBible logó myBible
Fiókom

2020. szeptember 24., csütörtök

A karomban halt meg az édesanyám

„Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róma 14:7–8)

1984. június 29-én reggel történt meg. Nagyon sokáig fennmaradtam, mert egy esküvői igehirdetésre készültem. Másnap Barcelonába kellett utaznunk (Spanyolországban) a ceremóniára. Csak 2 órát alhattam, mikor meghallottuk, hogy anyukám zihálva ébredt fel, és a terasz felé haladt. Friss levegőre volt szüksége, mert már fuldoklott. Tüdőrákja volt, és aznap éjjel komplikáció lépett föl nála, amely végzetes légzési nehézséget okozott. A feleségemmel azonnal fölkeltünk, és a karomba vettem anyát, még mielőtt összeesett volna. Az egész család oda gyűlt mellé, mikor a légzése tudatta velünk, hogy haldoklik. Már képtelen volt megszólalni, nyugtalan tekintete egyik arcról a másikra siklott, azzal a titokzatos sokszínűséggel, ami egyrészt megnyugvást kért, másrészt kifejezte a szeretetét, másik szempárt keresve, akivel összekapcsolódhatna a pillantása. A mellkasomra vontam, és néhány perc múlva ott halt meg.
Gustavo Adolfo Bécquer egyik leghíresebb versében ezt ismételte el: „Istenem, milyen magányosak a halottak!” Még nem értek egyet a romantikus költővel vagy azokkal, akik úgy gondolják, hogy mi, emberek, élhetünk együtt, de már haljunk meg magunkban. Elhunyt édesanyám a halálakor nem érezte a sötét éjszaka óriási voltát, a sír hideg falait vagy rokonai hiányát, mert ő elvesztette az eszméletét. Halála után megszűnt érezni, látni és hallani. Míg újra életre nem kel, nem fog emlékezni semmire, de mikor feltámad, a szerettei arca, akik azon a napon körülötte voltak, és az irántunk érzett szeretete, amivel itt hagyott bennünket, vele együtt újra megszületik benne, mert ahogy együtt élünk, együtt is halunk meg, és a feltámadás napjáig időtlenül él az emlékezetünkben.
Hogy magyarázzuk meg az életet? Hogyan kellene élnünk? Nekem olyan nyilvánvaló a válasz: szeretettel! Mert ha szeretünk, az isteni rend szerint élünk: szeretjük az Urat, szeretjük a családot, szeretjük a hittestvéreinket, szeretjük a szomszédunkat, és még az ellenségünket is szeretjük. Ahogy a bibliai rész is kijelenti, éljünk a Mindenhatónak, és nem önmagunknak, éljünk másoknak, és nem magunknak, éljünk társaságban, testvériségben, szeretve, szolgálva és megosztva egymással, amink van: és így a halálunk napján nem maradunk egyedül.
Életünkkel tiszteljük meg a mennyei Atyát, és jöjjön, aminek jönnie kell, emlékezzünk arra, hogy „van Isten az égben”.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.