myBible logó myBible
Fiókom

2020. szeptember 23., szerda

Áldott örökség

„Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.” (Jeremiás 1:5)

Az élet egyik legnagyobb kiváltsága a szülőség – de épp ilyen nagy felelősség is. Mi, szülők, olyan hajlamokat és örökletes betegségeket is átadunk a gyerekeknek, amikkel ha nem foglalkozunk időben, akkor megnehezíthetik a későbbi életüket. Ebben a tekintetben emlékezzünk arra, hogy egy napon Isten ítéletet tart a szülők felett: „Amikor a szülők és a gyermekek a végső elszámolásnál találkoznak, micsoda jelenet lesz az! A gyermekek ezrei – akik az étvágy és a megalázó szokás rabszolgái, akiknek az élete erkölcsi roncs – szemtől szemben állnak majd a szüleikkel, akik azzá tették őket, amivé. Ki másnak, mint a szülőknek kell viselniük e félelmetes felelősséget? Az Úr rontotta meg ezeket a fiatalokat Ó, nem! Akkor ki követte el ezt a félelmetes munkát? Hát nem a szülők adták tovább gyermekeiknek a maguk romlott étvágyát és szenvedélyét? S nem ők fejezték be a romboló munkát, akik elhanyagolták, hogy az Isten által nyújtott mintára neveljék őket? Olyan biztos, mint ahogy élnek, hogy ezek a szülők Isten vizsgálata elé kerülnek.” (Mind, Character, and Personality, I. kötet, 140–141. o.)
Mindannyian kisebb-nagyobb befolyással vagyunk a világra, de mi, szülők, különösképpen hatást gyakorlunk a gyerekeinkre. A legjobb ajándék, amit nekik adhatunk, hogy előttük bemutatjuk a Szentlélek által átalakított életet: „Boldogok azok a szülők, akiknek élete a mennyeinek olyan hű tükörképe, hogy Isten ígéretei és parancsai hálát és tiszteletet ébresztenek a gyermekben; azok a szülők, akiknek gyengédsége, igazságossága és türelme Isten szeretetét, igazságosságát és hosszútűrését tolmácsolja a gyermeknek; akik a szülők iránti szeretet és bizalom megtanításával a mennyei Atya iránti szeretetre, bizalomra és engedelmességre is megtanítják a gyermeküket. Azok a szülők, akik ilyen ajándékot adnak a gyereknek, minden vagyonnál értékesebb kincsben részesítik őt – olyan kincsben, amely maradandó, mint az örökkévalóság.” (I. m., 141. o.) Ezért mondja azt a Biblia: „Íme, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom. Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak. Boldog ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét; nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban.” (Zsoltárok 127:3–5)
Ma arra kérd meg az Urat, hogy a körülötted élők bárcsak megláthatnák az életeden keresztül Őt!
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.