2020. szeptember 19., szombat
„Jöjj és lásd meg!”
„Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt. Találkozék Filep Nátánaellel, és monda neki: Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát. És monda neki Nátánael: Názáretből támadhat-e valami jó? Monda neki Filep: Jer és lásd meg!” (János 1:45–47)
Casilda egyszerű, de nagyon nyájas, folyton mosolygó nő volt, aki nem beszélt sokat, ám a tekintete alaposan és kedvesen felmérte, amit látott. Akkoriban 60 körül járhatott, és a menyével együtt elkísérte őt a fia is az összejövetelekre. Casilda nem tudott írni, és alig-alig olvasott, de a szerény kis táskájában mindig hozott magával egy Bibliát, amit megtanult forgatni, néhány brosúrát és röpiratot a gyülekezet címével. Lelkes és bizakodó adventista és nagyszerű misszionárius volt. A gyerekein kívül pár olyan ember is eljött gyakran a minden vasárnap tartott bibliai konferenciákra, akiket ő hívott meg, hogy hallják Daniel Sanz lelkészt. De hogy csinálta ezt? Ó, a Szentlélektől néhány ajándékot kapott, és ezek egyikét különösen rászabták, amit nagy lelkesedéssel gyakorolt is.
Casilda keresztülsétált a város kertjein és parkjain, ahol a legtöbb ember áthaladt. Leült egy padra, elővette a Bibliáját, és kikeresett egy már korábban aláhúzott Igét. Mikor valaki leült mellé, kedvesen megkérdezte, hogy felolvasná-e neki azt a részt, miközben elnézést kért, amiért alig tudott olvasni. Könnyű elképzelni, hogy az esetek többségében a kérés alkalmat nyitott kérdésekre az olvasó részéről és Casilda hitének megvallására. Később, mikor kedvező alkalom kínálkozott rá, mint Fülöp is tette Nátánaéllel, Casilda Olivares is meghívta a felolvasóját és padtársát, hogy „jöjjön el és lássa meg”. Egyik vasárnap este megláttam a hölgy bejövetelét a madridi központi gyülekezet előcsarnokába, mikor egy kíváncsi arcú, elegáns, külföldi úriember jött vele, aki csak angolul tudott, és épp, hogy csak beszélt spanyolul. Szerencsére a lelkészünk tudott beszélni vele, és az úriember ott maradt a konferencián Casilda mellett ülve.
Mi volt a testvérnőnk ajándéka? Hogy csinálta, hogy el tudott hozni járókelőket és még külföldieket is a gyülekezetbe? Nem igazán tudom, de mindenesetre elkötelezett volt, szerette azokat a lelkeket, fentről bölcsességet, alázatot, kedvességet, meggyőző erőt, türelmet és a bizalomfelkeltés különleges ajándékát kapta meg. Még ma is a „jöjj és lásd meg” a lelkek Jézushoz fordításának egyik mennyei eszköze.
Kérd a menny Istenétől, hogy segítsen ma gyakorolni az ajándékaidat, mert biztosíthatlak, te is kaptál belőlük!