Tövis a testbe

„Valaki többnek ne tartson… hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nekem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.” (2Korinthus 12:7)

Fogalmunk sincs róla, milyen szenvedésre utal itt az apostol. Mindenesetre olyan krónikus betegség vagy fizikai gond lehetett, amiről már tudtak a korinthusiak. Pál egy olyan folyamatos tövissel élt a testében, amit az Úr nem távolított el. Tudod, mit jelent ez? Van bármilyen veled született vagy szerzett krónikus fájdalmad vagy szenvedésed? Mi biztosan mindent kipróbálnánk, de az apostol rájött, hogy ezt Sátán rosszra használná föl. És ennek ellenére is milyen felismerésekkel teli, bővölködő, buzgó és áhítatos életet élt! Tizenhárom levelet írt, amelyek be is kerültek az Újszövetségbe, gyülekezeteket alapított, fáradhatatlanul utazott, sok gond felett győztes hős volt… mindez egy testi hiányossággal együtt élő férfi.
Emlékszem, hogy gyerekkoromban együtt játszottam az egyik tejgazdaságot üzemelő szomszédunk kutyájával, Lindával: ezzel a vidám, szerető szívű és játékos állattal, aki elrohant megtalálni az eldobott követ, és ha épp nem hajítottuk el, akkor elénk állt, és ugatott. De egy kézikocsi átment rajta, és elvesztette az egyik mellső lábát. És azután elborzadva figyeltem, ahogy a fájdalmak kínjai közt nyöszörgött, hogy a gazdája megölte őt. De miért? Még soha nem láttatok három lábú kutyát járkálni? Nem tudom, hogy szenvednek-e, vannak-e fájdalmaik, vagy inkább meghalnának, de nem hiszem, mert tényleg vidámnak látszanak, ahogy ott ugrálnak és játszadoznak majdhogynem tréfából, vagy mintha mindig is három lábuk lett volna.
Sok Pálhoz hasonló ember anélkül, hogy közönyösen tekintene a tövisre a testében, legyőzi azt, ahelyett, hogy úgy tekintene rá, mint ami rengeteg dologban akadályozza őt. Míg mások az erkölcsi vagy testi sebek elviselése közben az életüket a fájó területre rátámaszkodva töltik, mintha másként nem is tudnának már járni. Olyanokat is ismerek, akik kialakították azt a rossz szokást, hogy ragaszkodnak a kapott ütésekhez, „nyalogatják a sebeiket”, beadják a derekukat az önsajnálat apró örömének, és „egy lábon ugrálnak körbe-körbe”. Micsoda szégyen! Pál csupán egyszer panaszkodott a helyzete miatt, és nem azért, hogy elszomorítson minket, hanem megtanítsa, hogyan győzzük le a gyengeségeinket: „Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.” (2Korinthus 12:9)
Ma összpontosíts Jézusra és ne a tövisre a testedben!