Az összetört korsó

„Azután törd el e korsót azok szeme láttára, akik elmennek veled. És ezt mondd nekik: Ezt mondja a Seregek Ura: Így töröm össze e népet és e várost, amint összetörhető e cserépedény, amely többé meg sem építhető; és Tófetben temettetnek el, mert nem lesz más hely a temetkezésre.” (Jeremiás  19:10–11)

A fazekas újra meg újra próbálta megalkotni a tökéletes vázát. De az mindig elferdült. Egy idő után az agyag megkeményedik, lehetetlen lesz formálni, és belőle már csak hibás vázákat készíthetnek, amik semmire sem jók. A próféta Izrael drámai helyzetét illusztrálandó vett egy ferde edényt, és elmondta, hogy csak ezt nem lehetett helyrehozni, majd a vezetők szeme láttára a földre dobta. Ismersz olyat, akivel már történt ehhez hasonló?
A birtokomban van egy fiatalember levele, akit most Leonciónak nevezek, aki írt Augustine-nak, az egyház egyik barátjának. Délkelet-Spanyolországból származott, 30 éves volt, és már egyszer a Hetednapi Adventista Egyház tagja lett. Az Úr ezerféleképpen munkálkodott vele együtt, de mindig, mikor elkezdte volna megformázni a fiú élete agyagját, ő „kiszabadult” Isten kezéből. Miután megismerte az evangéliumot, gyakran eljárt különféle vallásos csoportokba, egy kommunához is csatlakozott, megismerkedett a gyönyörökkel, és az utolsó cseppig kiitta a poharát. De addig erősödött az elégedetlensége és magánya, míg kétségbe nem esett. Az Augustine-nak küldött levelében felidézte az egyházunkban tanultakat, anélkül, hogy felfedezte volna a legalapvetőbbet: az Úr kegyelmének megmentő erejét.
„Barátom, Augustine, remélem, hogy Istené lesz a lelkem a mai napon. Könyörgöm, írj az édesanyámnak, de tartsd észben, hogy ő nem tudja az igazat… Írj neki, és bátorítsd őt, hisz ő nem tud arról, hogy elhagyom ezt a világot… Vigyázz a csomagomra. Meditálj, és cselekedj jót, de anélkül, hogy azzal felkavarnád az állóvizet, ami biztosan kárára lenne a testvéreinknek. Böjtöljél, az megerősít téged. Abban is reménykedem, hogy ismét találkozunk majd az új földön.”
Másnap Leoncio leugrott a folyó egyik hídjáról, ami keresztül folyik a városon. Összezúzódott teste, akár egy törött kancsó, hevert a folyó kiszáradt medrében. Aznap véletlenül ott jártam a városukban, és a gyülekezet lelkészével együtt nekünk kellett átadni a hírt szegény édesanyjának.
Még ma is a mennyei Fazekas ujjai közt vagy. Engedd meg, hogy formálja az életed, és hadd készítsen belőled hasznos edényt, egy méltó edényt!