2020. január 19., vasárnap
Január 19. - A szeretet elszakadt kötelei
„Emberi kötelékekkel vontam őket, szeretetnek köteleivel, és olyan voltam hozzájuk, mint akik leemelik szájukról az igát, és ételt adtam nyájasan eleikbe. Nem tér vissza Egyiptom földére; hanem Asszíria lesz az ő királya, mert nem akarnak megtérni.” (Hóseás 11:4–5)
A Szentírás a házastársi szerelmet Istennek a gyermekei iránt tanúsított menynyei szeretetéhez hasonlítja. Hóseás próféciájában ebbe a kapcsolatba drámai felhangok is vegyültek, mert a Mindenható meglepő parancsolatot adott a prófétának: „Menj, végy magadnak parázna feleséget és parázna gyermekeket; mert paráználkodván paráználkodik e föld, nem követvén az Urat.” (Hóseás 1:2) Hóseás házasélete rejtélyével kellett bemutatnia Isten tervét Izraellel. Ezért feleségül vette Gómert, és három fiuk született. De neje hűtlen lett hozzá, mikor a szeretői után ment, és elhagyta a férjét. A próféta ahelyett, hogy bedühödött és felkavarodott volna lelkében, tovább szerette őt, és várt a nőre, hogy hazatérjen. Mindez az Úr szeretetét fejezte ki a népe iránt, atyai gyöngédségét gyermekei és a tragikus, személyes élmény főszereplői felé. Ez a történet az Izraelt megszólító megtérés és remény üzenete volt.
Tény és való, hogy a legintimebb emberi érzéseket a házasságban és a családi élet során fejezzük ki, de a válással megtörnek a gyengéd kapcsok és szerető húrok. Valójában mitől szabadít meg a válás, és milyen áron teszi? Vajon beszélhetünk-e tényleges válásról, ha már gyerekek is születtek ebbe a házasságba? Isten Szava szerint hogy erősíthetjük meg vagy őrizhetjük meg a házastársi kapcsolatokat? És milyen segítséget kínál fel ehhez az Úr?
Micsoda szégyen! Milyen gyönyörű életmű vész kárba. Ne felejtsük el, hogy a válást a Bibliában az Istentől való elszakadás ábrázolására használták, és arra, hogy akivel Ő együttműködik, az ne különüljön el tőle. Mennyei áldás nyugszik meg a keresztény házasságokon, és a megszentelő kegyelmi ajándék őriz és erősít meg minket, így leszünk képesek feleleveníteni a házastársi szeretetet: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.” (1Korinthus 13:4–8/a)
Jegyezzük meg: „van Isten az égben”, még akkor is amikor elkerülhetetlennek tűnik a házasság megszakadása, mikor a szeretet kötelei látszólag eltűnnek, mikor a válás után az egyik fél magányosnak és csődtömegnek érzi magát, még ha visszatekintve nosztalgia, bűntudat vagy harag uralkodik is el rajta.