Január 18. - Virrasszatok velem!

„Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá őket, és monda Péternek: Így nem bírtatok vigyázni velem egy óráig sem!?” (Máté 26:40)

A Gecsemáné-kerti imádság történetében van néhány fontos és kimondottan jelentős szó: Jézus kínja és szomorúsága, esdeklése az Atyához: „ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár” (Máté 26:39/b), ahogy alávetette magát az isteni akaratnak: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Máté 26:39/b), és végül az a szörnyű pillanat, amikor „az emberiség sorsa még függőben volt” ( Jézus élete, 690. o.). Azonban találtam egy apró, egyedülálló frázist Máté beszámolójában, amit kétszer is megismétel, ezért azt hiszem, hogy figyelemreméltó és jelentőségteljes: „velem”. „Ekkor monda nekik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! maradjatok itt és vigyázzatok én velem.” (38. vers) Annak fényében, hogy később háromszor is alva találta a Mester a tanítványait, megtagadva tőle az erkölcsi támogatást és a társaságot, amire szüksége lett volna tőlük: de ez a szó: „velem”, nem teljesült az apostolok nemtörődömsége miatt, Krisztus hatalmas magányosságára világít rá Gecsemáné kertjében. Ahogy a messiási prófécia is megjövendölte: „A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki.” (Ésaiás 63:3)

„Van Isten az égben”, még ha egyedül is érezzük magunkat, az emberi támogatástól megfosztva, mikor nem jön meg a várva várt segítség, mikor sem a család, a barátok, a gyülekezet vagy a lelkész nem segít legyőzni a szerencsétlenségünket, mikor egyedül és némán cipeljük a nehéz keresztünket, míg belül vérzünk, és senki nem figyel föl ránk. Lehet, hogy senki nem nyújtja oda a kezét, hogy belekapaszkodjunk, vagy a vállát, hogy rátámaszkodjunk. Hogy képesek a szeretett barátaink és hittestvéreink csöndben maradni és nyilvánvalóan semmibe venni vagy figyelmen kívül hagyni a fájdalmunkat?

Soha ne menjünk el amellett, hogy Isten tud a szenvedéseinkről, és soha nem vagyunk egyedül. Ő mindig itt halad mellettünk, mögöttünk, és kinyújtja a szerető kezét, hogy megvédjen, ha elesünk. Ellenőrizhetjük a lábnyomaink mögött hagyott lábnyomait a könnyeinktől nedves talajon, és ha csak két nyomot fedezünk fel, és azt hisszük, magunkra hagyott, ilyenkor Ő a karjában vitt minket.

Nem! Az Úr nem fog elaludni, ahogy a tanítványok Jézus nagy szenvedésének éjjelén. „Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ.” (Zsoltárok 121:3)

Nyisd meg a szíved Krisztus előtt imában. Fejezd ki háládat, és bánd meg a bűneidet. Maradj csöndben, és figyelj oda a hangjára.