myBible logó myBible
Fiókom

2020. szeptember 8., kedd

Séta a hajnal irányába

„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését.” (Titusz 2:11–13)

José María Díez-Alegría progresszív katolikus teológus írt a Hiszek a reményben című könyvében arról, hogy Jézus és a korai keresztények vallása egyfajta etikai-profetikus vallás volt, ami a nagy történelmi egyházak ontológiai-kultikus vallásának szöges ellentéte, mert ott a kulcs a hívő egyén megváltásánál az istentiszteletben, a liturgikus formákban és a szentségek gyakorlásában rejlik. Az etikai-profetikus valláshoz sorol minket, hetednapi adventistákat is a szerző, akik az Úr eljövetelére várva élünk. Díez-Alegría szerint ennél „fel kell ismerni az igazságosságot és szeretetet, az előkészület tervét, amire a lelki és erkölcsi igazságok prófétai szavának felismerése bátorít. Ez egy messianisztikus vallás, ahol a szabadító érkezését bejelentették, és várakoznak rá, mert Ő közbeavatkozik a történelembe, és radikálisan megváltoztatja.”
A várakozó élet bizonyos életstílus adaptálását követeli meg, ahol a gyakorlat és a gondolkodás előre és felfelé irányul, ahogy Pál is mondja Titusznak: éljünk (magunk vonatkozásában) józanul, (másokkal kapcsolatban) igazságosan és (Isten előtt) kegyesen. Ez az örök jövőbeli hajnal felé tartó séta. Ez a várakozó magatartás nem utópisztikus, nem irracionális vagy érzelgős, hanem a kijelentés ígéretében gyökerezik. Jézus Krisztus garantálja a reményt, mert Ő rendelte el a várakozást.
A késlekedés soha nem lesz frusztráló, vagy nem idéz elő válsághelyzetet, ha fenntartjuk a közelség érzését, ha megtartjuk az átmenetiség érzetét (1Korinthus 7:29–31), ha sürgető érzéssel lépünk, és hangosan hirdetjük az adventi üzenetet, a prioritásokat meghatározva (Róma 13:11), ha továbbra is alkalmazzuk az erkölcsi és lelki reform elveit az életünkben (Lukács 21:34), ha állhatatosság és lelkierő van bennünk (Máté 24:13), és végül ha megtartjuk az imádkozó lelkületet. Ezért tanácsolja ezt a Biblia: „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (Lukács 21:36)
Amíg az Úr megújítására várunk, sok boldog pillanatban lesz részünk attól, aki életben tartja a hívői lét örömét.
Örömmel várd Jézus eljövetelének napját, mert ez ápolja az áldott reménységet a hívőben!
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.