2020. szeptember 7., hétfő
A tíz szűz alvása és figyelmeztetése
„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé. Öt pedig közülük eszes vala, és öt bolond. Akik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.” (Máté 25:1–4)
Jézus a tíz szűz példázatát prófétai beszédének vége felé mondta el szürkületkor. Az elbeszélés közben egy menyasszonyi felvonulás fényeit láthatták. A tíz koszorúslány égő olajlámpásaikkal a menyasszony házának ajtajában várakoztak a vőlegény érkezésére, aki azért jön, hogy hazavigye őt, ahol majd a kísérettel együtt megülik a menyegzőt. De a vőlegény késett, a lányok elaludtak, és mikor felébresztette őket a kiáltás éjfélkor, a lámpáik addigra kialudtak. Közülük ötnek volt tartalék olaja, de a másik ötnek nem, ezért sajnos ők kimaradtak az esküvőről.
Krisztus beszédéből a négy példázat közül ennek volt a legdrámaibb eredménye, mert látszólag mind a tíz lány egyforma volt, de nem mind jutott ugyanarra a sorsra. Mikor útra keltek, mindnek volt egy-egy égő lámpása, mindegyikük belefáradt a várakozásba, és álomba szenderült. Miután a lámpásaik kezdtek kialudni, felriadtak, hogy rendbe hozzák azokat, és elmehessenek a vőlegény fogadására, de csak öt számított az elnyúlt várakozás lehetőségére.
A lámpa olaja a Szentlelket képviseli, aki megajándékoz minket hittel, hogy éberen és tevékenyen tartson az adventi várakozás közben. De némelyeknek ezzel kapcsolatban helytelen elvárásaik vannak: meghatározott időn belülre datálják az adventet, de a rossz napokra nem tartalékolnak a hitükből, és mivel a Megváltó nem jött el olyan hamar, mint remélték, elkedvetlenedtek, és elvesztették a hitüket. A késés idején erőt adó remény olyan lelki érték, amit nem lehet átruházni senki másra. Ha van reményünk, úgy még akkor is biztonságban érezzük magunkat, ha elhúzódik a várakozás.
Victor Hugo A nyomorultak című könyvében egy bokor gyenge ágán ülő madárról ír, ami a féktelen patak sodra felé hajolt. A súlya alatt már meghajlott a gally, és úgy tűnt, hogy bármikor eltörhet. Ráadásul éles szél is lecsapott a madárkára, és mintha kihúzta volna alóla még a bizonytalan helyét is, és beledobta volna a vízbe. De ennek ellenére a madár csak csiripelt! Miért? Mert tudta, hogy van szárnya.
Ma a Szentlelket kérd a hatalmas isteni Gondviseléstől, hogy készen lehess Jézus eljövetelére.