myBible logó myBible
Fiókom

2020. szeptember 4., péntek

A spanyol királyné kérdése

„Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” (Máté 25:6)

Az 1975–76-os akadémiai ciklusban az adventista egyházat felkérték, hogy egy szemináriumon tanítson a madridi Autonóm Egyetem egyik interdiszciplináris óráján, amit „kortárs humán tárgynak” neveztek. Egy kivételes hallgató is részt vett néhány hónapon keresztül heti egyszer ezen a szemináriumon: Spanyolország királynéja. Az egyetemi kurzus végén Őfelsége meg szerette volna látogatni néhány olyan vallási felekezet templomát vagy imaházát, melyekkel azelőtt már beszélt. Először is elment a zsidó zsinagógába, majd ellátogatott a madridi központi gyülekezetbe is egy úrvacsorán 1976. június 26-án, szombaton. Ezen kívül nem ment el több istentiszteleti helyre.
Pár nap elteltével audienciát kértünk a királyi háztól, hogy megköszönhessük a királynőtől a látogatását. Engedélyt kaptunk rá, úgyhogy Rafael Hidalgo lelkész és jómagam mentünk. A királyné egy nagy teremben fogadott minket állva. Tudjátok, mit kérdezett tőlünk, miután üdvözöltük őt? Mélyen a szemünkbe nézett, és ez után érdeklődött: „Mikor érkezik Ő?” Igen, „mikor jön el az Úr?”. A tantételekről szóló szemináriumon résztvevő összes keresztény felekezet közül úgy találta, hogy az adventistáknak van meggyőző válaszuk erre a kérdésre.
Nos, igaz: minden keresztény hisz az adventben, de mi nem vagyunk mind hetednapi adventisták. Miért nem? Mert mi megéljük ezt a hitelvet, és rábízzuk magunkat. Mi folyamatos élő, örömteli és kommunikatív reménységben élünk, éber, magabiztos és tevékeny várakozásban. Számunkra ez a várakozás nem egy intellektuális beleegyezés az Úr „hamar visszajövök” ígéretébe, hanem a létezésünk jellemzője, ami átöleli az egész életet. A hetednapi adventistáknak a különleges küldetésük a második eljövetel hirdetése a kortárs kereszténység szívében. Mi vagyunk az éjféli kiáltás éjjel, ami felébresztette a példázatbeli alvó szüzeket, mi vagyunk az őrök Isten városa ormán. „Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak… Íme, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, íme, eljött szabadulásod, íme, jutalma vele jő, és megfizetése őelőtte!” (Ésaiás 62:6, 11)
Mert „van Isten az égben”, az Úr visszatérése megalapítja az új országot a földön, ahol békében és biztonságban élhetünk majd.
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.