myBible logó myBible
Fiókom

2020. szeptember 2., szerda

Már a besorozásom előtt is vártam rá

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.” (Máté 24:35–36)

Kisfiúként régen eljártam egy adventista családhoz a legkisebb gyerekükkel játszani. Egyik nap az udvarukon szórakoztunk, és mivel tudtam róla, hogy születésétől hetednapi adventista, így elfogulatlanul és bizalmasan megkérdeztem tőle: „Mondd csak, Daniel, mit gondolsz, mikor jön vissza Jézus?” Daniel már sokszor hallotta az anyukájától és az apukájától, hogy milyen közel van a vég, és azok komolyságával felelt, akik a téma szakértőjének gondolják magukat: „Mielőtt besoroznak minket, Krisztus visszajön.” Észszerűnek tűnt a válasz, így tovább játszottunk. Gyerekként számomra a várakozásaim egét betöltötte a második eljövetel. Biztos voltam benne, hogy már a középkorú éveim előtt meglátom.
Azóta több mint 60 év telt el. Daniellel bevonultunk a katonasághoz. Aztán befejeztük a hetednapi adventista lelkészképzős felkészülésünket. A fiatalság erejével kezdtük el hirdetni az Úr küszöbön álló visszatérését. 70 évesen nyugdíjba vonultunk, és még nem jött el Isten. Csalódtunk volna? Kételkedünk a második eljövetel valószínűségében? Semmiképpen! Lehet, hogy ez már az adventi várakozás korrektebb és mélyebb megértése. A tanítványok a Jézus mennybemenetele előtti pillanatokban erről kérdezték Őt: „Uram, avagy nem ez időben állítod-e helyre az országot Izraelnek? Monda pedig nekik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett.” (Apostolok cselekedetei 1:6–7)
Péter apostol kínálja fel nekünk az első nyomot: az időnek nálunk más értéke van, mint Istennél. Az emberi létezés ideje alá van rendelve a kezdetnek és a végnek a folyamatos isteni örökkévalósággal szemben. „Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.” (2Péter 3:8) Habakuk kérdőre vonta az Urat: „Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg!” (Habakuk 1:2) És Ő kimondta a végső szót mindazoknak, akik alig várják Jézus dicsőséges megjelenését: „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!” (Habakuk 2:3)
Bízz ebben a szent ígéretben, mert „van Isten az égben”!
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.