2020. augusztus 31., hétfő
Hamis Krisztusok és hamis próféták
„Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.” (Máté 24:24)
A Le Matin [A reggel] nevű svájci lap meglepő hírt közölt le 1996. december 16-án. Izrael állam egy Apokalipszis 2000-ben elnevezésű projektet akart megvalósítani, amivel azt tervezték, hogy turistákat hívnak meg a bibliai Armageddon helyén levő Megiddóra a világ végét átélni. A leginkább haladó szellemű (virtuális valósággal, hologrammal, lézerrel) és hagyományos technológiákkal (modellekkel, színészekkel, hangés fényeffektekkel) szerették volna a jó gonosz feletti végső győzelmét egy apokaliptikus jelenettel utánozni. Ennek a „végidei Disneylandnek” kereskedelmi célja volt: 10 millió keresztény látogatót magához vonzani. A Vatikán, tudtán kívül, együttműködött ezzel, mivel 1997-től 2000-ig a Szentföldre ellátogató zarándokok különleges feloldozást kaptak a pápától.
A teológiai médiumok között a remény szekularizálódása zajlott. Ráadásul néhány olyan elképzelés fejlődött ki, ami azt állítja, hogy a keresztény remény beteljesedése az emberek történelmi eseményein keresztül fog bekövetkezni. Mindezek tetejében amilyen népszerűsítéssel és eljelentéktelenítéssel kezelték sokan a világ végét és a következményeit, Krisztus második eljövetelét, odáig fajult, hogy a szkeptikusabbak számára bizonytalanná, különössé, nevetségessé, spekulatívvá és valóságtól elrugaszkodottá vált.
Világos, hogy az Úr adventjét körülvevő minden groteszk dolog az idők egyik jele, ami által Jézus figyelmeztetése teljesül be: a hamis Krisztusok és álpróféták nagy jelei és csodái el fogják hitetni a választottakat is. Ezért intsük magunkat, mert nevetségessé teszik az üzenetünket, és kétségbe vonják az adventista reményt. De ez a remény a nagy válasz arra, amit az egyház adhat a jövő miatt aggódó, teljesen megrettent és megzavarodott posztmodern nőknek és férfiaknak, akik teljesen kimerültek a keresztény remény elvárásaitól.
Jézus arra figyelmeztetett, hogy a visszatérése előtt sok sarlatán és gazember fog ostobaságokat prédikálni Bibliával a kezükben, hogy sokakat, még az adventisták közül is némelyeket becsapjanak, akik majd drágán megfizetnek azért a nemtörődömségért, hogy nem tanulmányozták az Írásokat. Meghallgatják ezeket a csalókat, és „a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük” (2Timótheus 4:3). Sajnos ők „elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben.” (1Timótheus 4:1–2)
Te vajon felkészültél arra, hogy hű maradj Isten szent Szavához?