2020. augusztus 24., hétfő
Az özvegy felajánlása
„Akkor előszólítván tanítványait, monda nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, akik a perselybe vetettek vala. Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, amije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát.” (Márk 12:43–44)
2001-ben Mozambik még az Euro-Afrikai Divízióhoz tartozott. Mocubában, az ország északi részén voltam egy gyönyörű imaház felavatásán és felszentelésén, amit egy spanyol misszionárius, Enrique Lerma épített. Az ünnepség után a misszióterület elnöke felhívást intézett a testvérekhez adakozásra. Elcsodálkoztam, ahogy láttam megindulni a több száz embert, felsorakozva az asztal előtt, hogy letegye az adományait. Én az asztallal szemben helyezkedtem el, mert látni akartam, mit és hogyan adnak. Ezt soha nem fogom elfelejteni! Igazán szerény adományokat hoztak az Úrnak, mert nagyon szegények voltak: kevés rizst, egy gyűrött 100 meticalos bankjegyet, egy tojást, egy kókuszdiót, banánokat, maniókagyökereket… Az adományaikat jobb kézzel adták át, miközben csöndben tartották a ballal a csuklójukat a szívből jövő adakozás, elismerés és imádat jeleként. Már nem tudtam visszafojtani a könnyeimet, és az özvegyasszony két fillérje jutott eszembe, amit egykor Jézus látott a templomban.
A lepton vagy fillér volt a legkisebb görög rézpénz, a dénár 1/28. része, ami egynapi bérnek felelt meg. Sem akkoriban, sem ma nem tesz ki jelentős összeget, de Jézus nem nézte az adományt hozó kezet, vagy hogy ki mennyit adott. A tekintete átjárta a szívet, ezért hívta oda a tanítványait, és mondta nekik: „Akkor előszólítván tanítványait, monda nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, akik a perselybe vetettek vala… mert… ő szegénységéből, amije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát.”
2002-ben avattuk fel az egyik szombaton a mozambiki Munguluni missziós állomást. Az istentiszteletet félbeszakítva akkora pusztító eső szakadt le, hogy a jelenlevők százai néhány nagy fa alatt próbáltak menedéket keresni. Én néhány hölggyel együtt szaladtam el, és az egyikük valamit hozott a zsebkendőjébe tekerve. Megkérdeztem tőle, mi az, és ő erre megmutatta: két banán volt benne. Majd hozzám fordult: „Ez az ebédem, kéri az egyiket?” Az evangélium özvegyéhez hasonlóan ő is a szegénységéből akarta megosztani velem az egész vagyonát. Milyen csodálatos, nem?
Bár tudnád, mid van ma, és kész lennél azt megosztani másokkal is!