Mind többet akarunk

„Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nekem?” (Zsidók 13:5–6)

Fiatal koromból emlékszem egy népszerű dalra: „Mind többet akarunk, mi többet akarunk, mind többet és többet és többet és még többet akarunk.” Az énekben végeredményben felbukkanó kimenetel, hogy van vagy nincs valamink.
Pál apostol itt a mohóságot és a megelégedést állítja szembe egymással.
Először is tisztázzuk, hogy az elégedett magatartás nem a küzdő szellem megtagadását jelenti. Ha nem törekednénk fejlődésre, azzal megtagadnánk a tökéletesség eszményét. Pál Zsidók 13:5-ben és Filippi 4:11-ben utal a megelégedett lelkületre, és ennek a birtokláshoz van köze: a javak birtoklásának hiányához. Ő arról beszél, hogy tudnunk kell élni azzal, amink van. De nem arra szólít fel, hogy vegyünk fel lemondó magatartást a valódi szükségleteink vonatkozásában. Istentől a mindennapi kenyerünket kérjük, de emellett dolgozunk és igyekszünk, hogy megkapjuk. Pál azt tanácsolja a thesszalonikaiaknak: „Mert amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük nektek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Thesszalonika 3:10) Az elégedettség filozófiája egy Istenben bízó, a fogyasztást visszaszorító magatartás, ami tudja, hogy értékelje és élvezze, amije van, legyen az több-kevesebb: ez egy hálás és bőkezű lélek. A mohóság filozófiája a folyamatos alkalmazkodásra képtelen és emiatt szorongó magatartás, hogy mink nincs; elégedetlenség, bár lehetne többünk is: ez egy másokat irigylő, ellentmondó magaviselet. Calderón de la Barcának van egy töredéke az Az élet álom című könyvében, ami így szól:

Egy bölcs emberről mesélnek, aki olyan szegény és nyomorult volt, hogy már csak a gyógynövények miatt élt, amiket összeszedett.
„Lehet valaki – kérdezte magától –
még nálam is szegényebb és nyomorultabb?” És mikor oldalra nézett,
megkapta a választ, mert meglátott
egy másik bölcs embert, aki épp fölszedte az általa eldobott növényeket.

Ma gondoljunk arra, hogy „van Isten az égben”, aki megadja, amire szükségünk van az életben.