2020. augusztus 17., hétfő
Rátekintenek majd arra, akit átszegeztek
„A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.” (Zakariás 12:10)
A keresztre feszítés történetét olvasva megfigyelhetjük, hogy az evangélium szerzői többször is megismétlik a néz igét, mintha tényleg azt akarták volna ezzel jelezni, hogy a Golgota eseményei sokaknak látványosságul voltak: „És a nép megálla nézni.” (Lukács 23:35) „Az arra menők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván.” (Márk 15:29) „Látván pedig a százados, ami történt, dicsőíté az Istent.” (Lukács 23:47) „És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, amik történtek, mellét verve megtére. Az ő ismerősei pedig mind, és az asszonyok, akik Galileából követék őt, távol állának, nézvén ezeket.” (48–49. vers) János hozzáteszi, hogy azok a katonák, akik eltörték a megfeszítettek lábát, hogy ne függjenek szombaton is a kereszten, „mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait… aki látta, bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága… másutt ismét így szól az írás: néznek majd arra, akit általszegeztek” (János 19:33–37).
Egyesek gyűlölködő és gúnyolódó tekintete, mások együttérző és fájdalmas pillantása, a tolvaj bűnbánata és hite, a mohó felnézők szenzációt kereső nézése vagy a mellette elhaladók titkos felfelé pislantása: János elmondja, hogy velük teljesedett be Zakariás jövendölése: „Néznek majd arra, akit általszegeztek.” De igazából ki szúrta át a Megváltó oldalát? Mi törte meg a szívét, és mi sebezte meg az Ő lelkét sokkal mélyebben, mint ahogy az oldalát átszúrták? Ez a világ bűne volt, az emberi gonoszság. Ezért kellene mindannyiunknak a Megfeszítettre néznünk.
De nem teljesült be egészen Zakariás próféciája a kereszten. János egy jövőbeli, sokkal szélesebb körű és dicsőségesebb beteljesedésről szólt, mikor Jézus Krisztus eljön a mennyei felhőkön. Akkor „minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is” (Jelenések 1:7). És majd mindenki aszerint néz rá, ahogy ma viszonyult a Megfeszítetthez. Akkor mind megpillantjuk Őt, akit a bűneink átszegeztek: olyan megdöbbenéssel vagy örömmel, amit lehetetlen kifejezni vagy megjósolni.
Ma nézzünk a kereszten átszegezett Megváltóra a hit, szeretet és remény mély tekintetével. Mikor visszatér, örök életet kapunk tőle.