Visszafelé Jeruzsálembe

„És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak!” (Lukács 24:33–34)

Jézus abban a pillanatban eltűnt a két emmausi tanítvány szeme elől, amint felismerték Őt. Miért? Több mint 3 éven át ezek a férfiak hittek és bíztak benne, látható, hallható és kézzelfogható jelenlétében. Baráti köréhez tartoztak, látták istensége nyilvános bizonyítékait. De mikor keresztre feszítették és eltemették, többé nem látták Őt, és azt hitték, örökre elvesztették Krisztust. Most már arra volt szükségük, hogy Jézus jelen legyen az életükben, hogy hit által lássák a Láthatatlant. Ezért tűnt el előlük a Megváltó. Megkapták a feltámadása bizonyítékát. Most Tamáshoz hasonlóan látás nélkül kellett benne hinniük. Mindnyájunknak Jézus belső jelenlétét kell bírnunk, és hogy ez a belső valóság ne függjön a körülményektől, mert csakis hit által lehetséges ez a jelenlét. De a teljes hit nem egy realitást nélkülöző belső miszticizmus.
Elképzelhető, hogy a vacsora befejezése nélkül mentek vissza Jeruzsálembe. Éjszaka, sötétség, fáradság, akadályok: egyik sem számított, mikor „gerjedezett a szívük”, hogy látták a feltámadt Krisztust. Ha a hazafelé vivő úton lassan, kimerülten ballagtak, miközben sajnálkozva és melankolikusan beszélgettek, most a Jeruzsálembe való visszatérés az öröm és nem a szomorúság, a bizonyosságok és nem a kételyek, a nosztalgia helyett a remény, a veszteségek helyett a felfedezés, az elbukás helyett a győzelem útja volt, mikor bár nem sétált ott maguk mellett Krisztus, de magukban vitték tovább. Ugyanaz az út volt, ám most egy sokkal rövidebb utazás, mert tűz égett a szívükben. Most már észrevesszük a mámoros öröm kifejezését, amivel János indítja és lezárja az evangéliumát: „Megtaláltuk a Messiást!” (János 1:42; 20:25)
Ellen G. White így jellemzi a két emmausi tanítvány útját vissza Jeruzsálembe:
„Az éjszaka sötét volt, de az igazságosság Napja fényesen ragyogott a siető tanítványokra. Szívüket majd’ szétvetette az öröm… Krisztus feltámadt! Újra és újra ezt ismételgették. Ez volt az az üzenet, amelyet a szomorkodóknak vittek. El kellett nekik mondani az Emmausba való menetel csodálatos történetét. El kellett mondaniuk, hogy ki csatlakozott hozzájuk az úton. A legnagyobb üzenetet vitték, amit a világ valaha is kapott, egy jó hírről szóló üzenetet, amelytől az emberek reménysége függ most és az örökkévalóságban.” ( Jézus élete, 801. o.)

A mai napon azt kérd Istentől, hogy ragyogjon fel a szívedben a lelki buzgóság.