2020. augusztus 13., csütörtök
„Elvégeztetett!”
„Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét.” (János 19:30)
Egyedül Lukács és János ír Jézus halálának pillanatáról. Mindketten egyetértenek abban, hogy az Úr kilehelte a lelkét. De János még hozzáfűz egy rövid mondatot is tőle, aminek az I. század végén, mikor az evangéliumot írta, kétségtelenül mélyebb jelentősége volt a korai egyházban. „Elvégeztetett!” Krisztus 6. szava a kereszten, akárcsak a többi, a megváltás munkájához kapcsolódik. Az itt szereplő ige több jelentéssel is bír: ’végrehajt valamit’, ’beteljesül’, ’befejez valamit’, ’végez valamivel’ vagy ’megfizet valamiért’. De mit is jelent ez? Mire vonatkozik? A világ megváltására, az emberiség üdvözítésére utal. Szenvedése és halála által képes a bűnös ember a megigazulásra és az örök életre.
Főpapi imájában Krisztus már bejelentette az Atyának: „Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt.” (János 17:4) Most halálakor a győzelem kiáltásával bizonyította, hogy a feladatot teljesítette. A megváltás terve, amit még a világ alapítása előtt elgondoltak: bevégeztetett. A messiási próféták kijelentései beteljesültek. Lefizette a váltságdíjat az emberiség megszabadításáért a bűn fogságából. Végül Isten Fia testet öltése elérte a célját. Krisztus kereszthalála nem azt jelentette, hogy elhibázta földi küldetését. Nem adta meg magát a keresztre feszítői kegyetlenségének, indulatainak és gyűlöletének. Halála erős győzelem volt, és utolsó szava („Elvégeztetett!”) a győzelem kiáltása, ami ott visszhangzott a Kálvária hegyén, a világban és a menynyben is mindenkiért mindörökre. „Az egész menny ujjongott a Megváltó győzelmén. Sátán vereséget szenvedett, és tudta, hogy birodalma elveszett. Az angyalok és az el nem bukott világok számára az »Elvégeztetett« (János 19:30) kiáltásnak nagy jelentősége volt. Azt jelentette számukra, éppen úgy, mint nekünk is, hogy a megváltás nagy műve befejeződött. Velünk együtt ők is részesülnek Krisztus győzelmének gyümölcseiből… Sátán látta, hogy álruhája szétszakadt. Mesterkedése feltárult az el nem bukott angyalok és a mennyei világ előtt. Gyilkosnak mutatta magát… A Sátán és a mennyei világ közti kapcsolat utolsó láncszeme is elszakadt.” ( Jézus élete, 758, 761. o.)
Ahogy Krisztus elvégezte a munkáját, nekünk is el kellene határozni, hogy beteljesítjük a ránk bízott küldetést.