2020. augusztus 5., szerda
A hallgatás nyelve
„Héródes pedig Jézust látván igen megörüle: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott őfelőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz. Kérdezé pedig őt sok beszéddel; de ő semmit nem felele neki.” (Lukács 23:8–9)
Ésaiás próféta Krisztus szenvedéséről jelentette ki: „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik… száját nem nyitotta meg!” (Ésaiás 53:7) Az evangélium egyetlen más helyén sem volt ilyen ékesszóló és jelentőségteli Jézus hallgatása, mint a passiónál.
Az evangéliumok kihangsúlyozzák, hogy a Megváltó csöndben maradt, mikor Kajafás főpap megkérdezte tőle, a hamis tanúk meghallgatása után, a vallási törvényszék előtt: „Semmit sem felelsz-e? Micsoda tanúbizonyságot tesznek ezek ellened?” (Máté 26:62) A főpap házában Krisztus távolról ránézett az Őt eláruló Péterre, de nem fűzött hozzá megjegyzést (Lukács 22:61). Nem felelt Pilátusnak, mikor a római helytartó házában vádolták a főpapok és a vének (Máté 27:12, 14), és akkor se mondott semmit, amikor a nép Barabbást választotta. Nem panaszkodott, és nem is tiltakozott, míg brutálisan megverték, kigúnyolták, és töviskoronával megkoronázták (János 19:1–3). Csöndben, a fájdalomtól és megaláztatástól feldúltan jelent meg az emberek előtt (5–6. vers). Még Pilátusnak se válaszolt, mikor megkérdezte tőle, hogy „Honnét való vagy te?” (9. vers). Néma, rettenthetetlen maradt, mialatt a kormányzó halálra ítélte: „Akkor azért nekik adá őt, hogy megfeszíttessék.” (16. vers) Ez a mondat több verzióban is előfordul a négy evangéliumban.
Mindezen csöndek közepette Jézus Heródes előtti csendessége a szokatlan zavar, a mély szomorúság, a szemrehányás és a rosszallás némasága, ami nem a félelem, megvetés vagy közöny, legkevésbé sem a gyengeség hallgatása. Ő a mennyei Szó volt, aki most elnémult: de miért?
Jézus a Heródes előtti némasággal ítéletet közvetített: elítélte a frivolságáért, a szent dolgok iránti érdektelenségéért. Elítélte, amiért elutasította azt az igazságot, amit a legnagyszerűbb próféta, Keresztelő János közölt vele. Elítélte, amiért komolytalanul és kegyetlenül meggyilkolta Isten szolgáját. Elítélte az érzéketlen, bűnös, bűnbánatot nem ismerő lelkiismeretéért. Igen, Krisztus sokféleképpen maradt csöndben a passió során, mert mikor senki nem kész meghallgatni, olyankor Ő nem beszél.
Hívlak, hogy használd ki a hallgatást. Kapcsold ki a TV-t, és amit épp hallgatsz.
Készítsd fel a füledet a hallásra, és rá fogsz ébredni, hogy „van Isten az égben”.