Jézus arca

„És elváltozék előttük, és az ő orcája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.” (Máté 17:2)

Milyen volt Krisztus? Luis Menéndez Pidal, spanyol művész 1920-ban ceruzarajzot készített a torinói leplen levő Jézus halott fejéből származó folyadékok lenyomata alapján: erről a negatívról reprodukálta a Megváltó arcát. De az ereklye nem valódi: nem csavarták bele Jézus holttestét, mert C-14-es vizsgálatokkal kimutatták, hogy az anyag középkorinak felel meg. Ezen túl a rajz azzal a céllal készült, hogy a halott Krisztus arcát adja vissza, míg az evangéliumok és a levelek egy élő Krisztust mutatnak be, mert az erkölcsi jellemvonásait, az arcán tükröződő szellemi kvalitásait írják le. Jöjjön most ezekre néhány példa!
Egy lukácsi Ige elárulja, hogy az Üdvözítőnek bátor arca volt. „Mikor az idő elközelgete, hogy ő felvitessék, eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy.” (Lukács 9:51) Némelyik élet a csapások között gyarapodik, ahogyan ez Jézus életében is történt. Amikor szembenézett a kihívásokkal, mutatkoztak meg határozott, merész, nyugodt és bátor vonásai.
Péter olyan arcról ír, ami nem egyezett ki a bűnnel: „… az Úr orcája pedig a gonoszt cselekvők” ellen fordul (1Péter 3:12). Ez az arc rámutat arra az erkölcsi pontosságra, amivel Isten a bűnre tekint. Ráadásul az evangéliumok Krisztusa nem rejtette el az arcán tükröződő haragot a farizeusok cinizmusa miatt (Márk 3:5).
A Gecsemáné-kertben az Üdvözítő arca könyörgővé vált, ugyanakkor alázatot is sugárzott: „És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” (Máté 26:39) Érezte az emberiség bűnének súlyát, azonban elfogadta az Atya akaratát. A bűn terhétől haldoklott, de engedelmesség sugárzott a tekintetéből.
Krisztusnak az elítélői és meggyilkolói heves gyűlöletétől megalázott, de valójában együttérzően szeretetteljes arckifejezése volt. „Akkor szemébe köpdösének és arcul csapdosák őt, némelyek pedig botokkal verék.” (67. vers) Ez egy véres, tövissel megkoronázott arc volt, amit a pokol dühe csiszolt meg, de Ő szilárdan kitartott: milyen nagyszerű példát adott ezzel mindenkinek! Ugyanígy a megdicsőülés hegyén „elváltozék előttük, és az ő orcája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség” (17:2).
Mindannyiunkban ott lehet Krisztus arca, mert megismételhetjük a jellemvonásait az életünkben, miközben Őt nézzük (2Korinthus 3:18). Ez lehetne a ma reggeli imádságunk is!