myBible logó myBible
Fiókom

2020. augusztus 1., szombat

Az evangéliumokon túl

„Sok más jelt is művelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.” (János 20:30)


Megváltó szenvedéstörténetének igaznak kell lennie, nem lehet puszta kitaláció, az apostolok képzeletének koholmánya vagy az evangélisták páska utáni hitéből kialakult mítosz. Csak ha valós történelmi esemény, akkor adhatunk hitelt neki, és akkor erősíthetjük meg az azon a héten történt krisztusi megváltás rejtélyét. Nos, a keresztre feszítés történetének legfontosabb szereplői közül legalább egy létezett, és az evangéliumokon túl is nyomot hagyott maga után, és ő: Poncius Pilátus.
De ez még nem minden. Milyen információt találhatunk Jézusról és az életéről más dokumentumokban és nem bibliai szövegekben? Kr. u. 115-ben Tacitus római történész beszámol arról, hogyan üldözte Néró császár a keresztényeket: „Nevük Krisztus nevéből ered, akit Tiberius uralkodása és Poncius Pilátus prokurátorsága idején végeztek ki.” A legjelentősebb zsidó forrás: Josephus Flavius, aki Pál apostol kortársa volt, és történetíró, valamint a Talmud. Josephus A zsidók története című könyvében egyszer idéz Keresztelő Jánostól és kétszer Jézustól. A legmegbízhatóbb és nála jóval világosabb forrás, a Talmud így ír róla: „Senki sem tudott semmit felhozni a védelmére, és a páska napján felakasztották.”
Péter apostol szavai szerint „nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának” (2Péter 1:16). Ahogy az evangéliumokban találjuk a leírást Krisztus nagyheti szenvedéseinek történetéről, azok élő bizonyságtétele, akik tanúi voltak mindennek, és ezeket átélték; a mélyebb lelki jelentése, amivel a keresztény hittudomány felruházta: ma és mindörökké valós és indokolt, akárcsak mindezek alapja is.
Azt mondhatjuk, hogy van egy alapvető teszt Jézus szent története beigazolásának bizonyítására, ami az emberi életet átformáló hatalma. Sok ezer ember tanúsíthatja, hogyan változtatta meg Jézus az életét. Hogyan is taszíthatnánk ezt el? Mert amit véghez vitt veled és velem, az igazi csoda!
Mert „van Isten az égben”, itt az idő, hogy imádkozzunk az Úrhoz: használja fel arra az életünket, hogy elmondja a megváltás történetét: Jézus hogy született meg, hogyan élt, és hogy halt meg, miként támadt fel a halálból, és hogy nemsokára visszatér értünk.
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.