2020. július 23., csütörtök
A kereszt és a feltámadás
„És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, monda nekik: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.” (Máté 20:17–19)
Máté négyszer hozza szóba a Megváltó halálát és feltámadását. Ebből három esetben Jézus említette a tanítványainak, mi fog történni Jeruzsálemben (Máté 16:21; 17:22–23; 20:17–19), a negyedik pedig, mikor a zsidó vezetők azt mondták Pilátusnak: „Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: harmadnapra föltámadok”, és kérték tőle, hogy megduplázott őrség őrizze és pecsételje le a sírt (27:63–66). Ezekben az Igékben a halált és a feltámadást együtt, ugyanabban a szövegkörnyezetben említik, mint elválaszthatatlan és elkerülhetetlen tényt. Máté, Márk és Lukács evangéliumait összehasonlítva azt is felfedezhetjük, hogy a tanítványok nem tudták megérteni ezeket a kijelentéseket. Először is Péter, aki „nem gondolt az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra” (16:23), majd a mindenki előtt tett kijelentésnél: „ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni” (Márk 9:32), és azután harmadjára Lukács elmondja, hogy „ők pedig ezekből semmit nem értének” (Lukács 18:34). Ami a főpapokat és az írástudókat illeti, ők sem fogták fel Krisztus keresztjének és feltámadásának rejtélyét. Kitalálták, hogy maguk zárják le és pecsételik le Jézus sírboltját, hogy a tanítványok képtelenek legyenek „ellopni” a testet.
A másik állandó pont, ami az evangéliumi elbeszélésekben feltűnik, hogy mind féltek. Márk ezt írja: „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala.” (Márk 10:32) Ha megértették volna, hogy halál nélkül nincs feltámadás vagy kereszt nélkül győzelem, más lelkiállapotban néztek volna szembe a passió eseményeivel. Sátán lelkesen munkálkodik azért, hogy elutasíttassa velünk a keresztet, és megtagadjuk a feltámadást. Pál apostol is tudta ezt, és így írt erről: „Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Korinthus 15:12–14)
Jézus feltámadása bizonyítja, hogy „van Isten az égben”, és van hatalma megmenteni a gyermekeit.
Ma tehát adj hálát a mennynek Jézus Krisztusért!