2020. július 22., szerda
A kereszt vonzása
„És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.” (János 12:32–33)
Évekkel ezelőtt, mikor a franciaországi Collonges-sous-Salève-i adventista campuson felszenteltük az új gyülekezetet, három keresztet építettünk be az épületbe. A homlokzaton levő külső kereszt az épület szent jellegére utalt. Belül, az emelvény falán egy keresztet világítottunk meg, ami az istentiszteleteken uralta a teret. Végül a harmadik kereszt, egy gipszből és gyantából készült dombormű a hallban volt, és a metszéspontjában egymás felé tartó ragyogó bemetszés ábrázo-
lódott ki, és az alapján ez a szöveg állt: „magamhoz vonzok mindeneket”.
„Magamhoz vonzok” – a vonzás szava, aminek eredeti kifejezése az elkuo, azt jelenti: ’húz valami felé’, ’erővel vonz’, ahogy a mágnes vonzza a vasat és az acélt. Ez volt és ma is ez a kereszt, a hatalmas, ellenállhatatlan, átalakító lelki mágnes. Pál apostol mondta a korinthusiaknak: „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.” (1Korinthus 1:18) A kereszt az Úrral való megbékélés eszköze (Kolossé 1:20), Jézus követésénél minden nap így teszünk egy kereszttel (Lukács 9:23). A kereszt, a kínzóeszköz, mágnesességével az életet jelenti, ami az isteni gyengédség és szeretet húzásán fáradozik.
Hadd próbáljam meg illusztrálni a kereszt vonzerejét: keress egy mágnest és különböző formájú és színű kis acéldarabokat. A mágnes kivétel nélkül az összeset magához vonzza majd. Ugyanezeket az acélszemcséket tedd rá egy papírdarabra, és a papír alatt kezdd el ide-oda húzgálni a mágnest. A részecskék követik a mágnest, valahová az elkanyarodott. Most fogj meg egy vékonyka acélrudat, és rövid ideig tedd ki mágnesességnek. A rúd átveszi a mágnes vonzerejét, és szintén vonzani fogja a kis acéldarabkákat. Ugyanígy a kereszt ránk is átruházza a vonzerejét. De egy kicsit távolítsuk el a rudat, és egyszer vagy többször erősen csapjunk rá egy vastag farúddal. Ahh! Most meg teljesen elvesztette a vonzerejét. A kereszttől való elválás és Sátán kísértései elrabolják tőlünk a kereszt mágnesességét.
Ne feledjük: csak a kereszttel van vonzerőnk. E képesség nélkül közönyösekké válunk arra, hogy átadjuk Jézus megmentő szeretetét másoknak.