myBible logó myBible
Fiókom

2020. július 18., szombat

Velem tettétek meg

„És felelvén a király, azt mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25:40)


A számunkra legnagyobb kihívást jelentő szentírási Igék az egyház földi missziójáról beszélnek. Egyházunk társadalmi tanítása nem puszta teológiai reflexió eredménye, és nem egyházi jellegű opportunizmusról szól. Ez inkább összhangot jelent az evangéliummal, hűséget Krisztus Szavához és az Ő páratlan példájához, mint aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Máté 20:28), és aki „széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak” (Apostolok cselekedetei 20:38). Az Ő példája a szeretet, az együttérzés és a szolgálat, és az ítéletkor Jézus ezek után fog érdeklődni tőlünk.
1982. október 19-én és 20-án hideg esőzést mondott az időjárás-előrejelzés, ami majdnem minden évben a spanyol földközi-tengeri partvidéket pusztítja szeptember és október táján: ekkor olyan sok eső zúdult le, hogy átszakította a Tous víztározó gátját, 2,5 milliárd m3 víz és sár ömlött ki a Júcar folyómederre és mellékfolyóira. Egész városokat árasztott el a víz, pl. Sollanát is. Ahol már kezdett apadni a folyó, oda az egész országból segélyszállítmányok érkeztek: ruhák, ágyneműk, élelmiszerek, sátrak, orvosi felszerelés stb. Október 23-án felhívást tettek közzé a házak sártól való megtisztítására és az összegyűjtött támogatás elosztására.
Azon a szombaton mentőcsapatot szerveztünk a Saguntói Adventista Főiskola sportpályáin: tanárokból, nem tanerőkből és felnőtt hallgatókból (összesen mintegy 40 főt) főzőfelszerelésekkel, hálózsákokkal és más eszközökkel. Az egyik saguntói szomszédtól buszt kaptunk kölcsön, és azzal indultunk el Sollanába. A sollanai polgármester egy olyan iskolában szállásolt el minket, aminek nagy részét elborította a sár, és ott aztán munkához láttunk. Házakat takarítottunk ki, több száz matracot és takarót osztottunk szét, élelmiszerrel láttuk el az embereket, és a legfontosabb, hogy bátorítottuk őket, és reményt öntöttünk a szívükbe. 5 nap múlva mentünk vissza a főiskolára. A munkatársaink és hallgatóink, akik nem tudtak hozzánk csatlakozni, hősökként üdvözöltek minket, de nekünk ez csak egy olyan feladat volt, amit megtöltöttünk Jézus szavaival: „Velem tettétek meg.”
Ekkor különleges módon tapasztaltuk meg, Isten hogy képes felhasználni az életünket, hogy segítsünk a bajba jutottakon. Igen, ezek olyan élmények, amiket soha nem felejtünk el, és ezek képviselik az evangélium lényegét.
Ma arra kérd az Urat, úgy használja fel az életed, hogy másoknak szolgálhass!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.