Írj, csak írj!

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Filippi 4:13)

Ellen G. White 88 éve alatt soha nem hiányzott a mennyei gondviselés az Úr szolgálólánya életéből: bár néha örömteli, máskor szomorú körülmények kö zött telt, és olyan problémák ütötték fel a fejüket, hogy látszólag ellentmondtak Isten szeretetteljes törődésének (gondoljunk csak férje elvesztésére Ellen 53 éves korában, két gyermeke halálára, a közeli ismerőseitől és idegenektől jövő támadásokra). Olykor az Úr kegyelme nem nyilvánul meg azonnal, amint kérjük és reméljük, de ha megvan a szükséges történelmi perspektívánk ahhoz, hogy helyesen ítéljük meg a valóságot, rájövünk: Ő soha nem hagyott el minket.
Az Ellen G. White életében történt összes csoda közül kevés olyan lenyűgöző, mint az íróként folytatott jelentős munkája: „Tizenhét éves koromban – amikor minden barátom azt gondolta, hogy gyerekkori balesetem következtében életem végéig rokkant maradok – egy mennyei küldött jött hozzám, és ezt mondta: »Üzenetem van számodra.« »Számomra? – gondoltam –, itt valami tévedésről lesz szó.« A küldött újra így szólt: »Üzenetem van számodra. Írd le az embereknek, amit neked mondok!« Addig a kezem olyan erőtlen volt, hogy egy sort sem voltam képes leírni. Ezért így válaszoltam: »Nem tudok írni! Nem tudok!« »Írj, csak írj!« – hangzottak fel újból a szavak! Ekkor tollat és papírt vettem elő, és írni kezdtem. Lehetetlen felmérni, hogy milyen sokat írtam attól a naptól kezdve. Az erő Istentől származott… Mi magunk semmi jót sem tehetünk, viszont kiváltságunk van arra, hogy helyes kapcsolatban lehessünk Istennel, és elhatározzuk, hogy ennek a jó kapcsolatnak a munkálásában – az Ő segítségével – mi is kivesszük a részünket.” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. kötet, 101. o.)
Ugyanaz az apostol, aki egyszer hallotta az Urat így szólni hozzá: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Korinthus 12:9), később már egy római börtönből küldött levelet a filippi gyülekezetnek: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” Miért? Mert látta Isten erejének megnyilvánulását a császár házában: „Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangéliumnak. Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt.” (Filippi 1:12–13)
Az egyház prófétai ajándékának bizonyítéka ma arra emlékeztet, hogy „van Isten az égben”.