myBible logó myBible
Fiókom

2020. július 9., csütörtök

Aki nincs ellenünk, az mellettünk van

„Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz;   és eltiltók őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk. És monda neki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.” (Lukács 9:49–50)

Elérkezett a nagyhét ideje, mikor a katonai kiképző táborban voltam. Bár ez ünnepnek számított, a különítmény vezetője mégis úgy döntött, hogy egyetlen katonának sem ad engedélyt, hogy ezt az időt a családjával töltse. Nagycsütörtök napján a század katonái zajongani kezdtek, és párnákkal dobálóztak. Hirtelen a heti ügyeletes őrmester lépett be, és rendreutasította őket: „Bajkeverők, hát nem tisztelik a mostani vallásos napokat? Miért nem imádkoznak? Hát nem figyelték meg, hogy becsüli meg Puyol a vallását minden egyes este?”
Minden elcsöndesült. Az egyik katona gyakorló katolikus hívő volt, és néhányukat oda hívta, hogy imádkozzanak együtt a rózsafüzérrel. Mikor nekifogtak, én leültem az ágyamra. Majd odajött hozzám az őrmester, és megkérdezte: „Puyol, maga is a rózsafüzérrel szokott imádkozni?” Erre azt feleltem: „Nem, őrmester úr, de nem tűnik helyesnek, hogy míg az egységem imádkozik, én meg aludjak.” Másnap reggel az ügyeletes tiszt hívatott, és közölte velem: „Puyol, eltávozást kap hétfőig.”
A mai Igében Jézus nagyszerű leckét ad a tanítványainak az aktív toleranciából. Az apostolok azt hitték, hogy a hívői hitelesség kritériuma, hogy a Mester tanítványi csapatának tagja legyen az illető. Krisztus kijavította őket, és elmondta, hogy az igazi tanítványság az értelem és a szív állapotától függ. Ellen G. White száz oldalakat írt tele a történelmi keresztény egyházak hitehagyásának felfedéséről. Azonban őket is Isten országának lehetséges tagjának tekintette, és olyan kijelentéseket tett, amik magasba emelik a toleranciát: „Igaz, hogy a római katolikus közösségben vannak őszinte keresztények. Ezrek szolgálják Istent ebben az egyházban a legjobb ismeretük szerint.” (A nagy küzdelem, 565. o.) „Isten megmutatta nekem, hogy sokan fognak üdvözülni a katolikusok közül… Mi eddig keveset tettünk értük, a lehető legrosszabb megvilágításba helyezésen kívül… Ne támadjunk más felekezeteket, mert az csak harci szellemet teremt, és bezárja a fület és a szívet az igazság előtt. El kell végeznünk a munkánkat, amely nem rombolásból, hanem építésből áll.” (Evangelizálás, 574. o.)
Ma azért könyörögj Istenhez, hogy sokkal megértőbb és barátságosabb legyél azokkal, akik nem osztoznak a hitedben.
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.