myBible logó myBible
Fiókom

2020. július 8., szerda

Aki nincs velem, az ellenem van

„Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol.” (Máté 12:30)

Jézus két olyan kijelentést is tett az evangéliumokban, amik első pillantásra szemben állnak egymással: „Aki velem nincsen, az ellenem van” (Máté 12:30) és „aki nincs ellenünk, mellettünk van” (Márk 9:40). Ezek ugyanazt jelentenék, csak másként fogalmazta meg mindkettőt? Vajon Krisztus ellentmondott magának? Mindkettő érvényes és igaz állítás volna?
Először is hadd mondjam el, hogy mindkettőnél más és más a szövegkörnyezet. Az első a Megváltó vitáihoz kapcsolódik a farizeusokkal, akik azt feltételezték, hogy ördögi erőt tulajdonítottak a csodáinak. Krisztus a válaszában rámutat arra, milyen lehetetlen, hogy ha valaki az ördöggel harcol, miközben az ő alattvalója, majd az analógia szerint tanítvány szeretne lenni. A második állítás helyi kontextusba helyezendő. Jézus ki akarta javítani a hamis feltételezésüket a hiteles tanítványság feltételéről. Röviden, az Üdvözítő a következőt szerette volna a „velünk, de ellenünk” és a „nincs velünk, de a mi oldalunkon áll” kijelentéseivel tenni: az első a tagok közti azonosságról és összetartásról szól, míg a második a másféle meggyőződésűek iránti toleranciáról és tiszteletről beszél.
Az identitás azt vonja maga után, hogy tudatosítjuk, hova tartozunk. Mit teszünk, és mit utasítunk vissza? – ebben mutatkoznak meg az identitás jelei. Az egyházunkra alkalmazva azt mondhatjuk, hogy akik szándékosan kihagynak alapvető hitelveket, készakarva feladják azokat, hogy ne különbözzenek másoktól, akik azzal dicsekszenek, hogy tabukat döntenek meg, radikálisok, felelőtlenül kritizálnak, és akik szekularizálni akarják az elveinket: mind Krisztus ellen vannak, ők nem gyűjtenek, hanem tékozolnak. Nem szolgálhatsz két úrnak. A Megváltó elkötelezettséget, teljes odaadást és lojalitást vár el a maradék egyháztól.
De akik helytelenül képviselik az adventista üzenetet, és makacsul törvényeskedőek, szintén vele szemben állnak. Ők azok, akik folyamatosan saját testvéreikre, az adminisztrációra és az intézetekre lődöznek a vádolás és kárhoztatás fegyvereivel. Akik kritikusak és függetlenek, megint csak Jézus ellenfelei, mert eltávolodtak az egyház építésétől, mert megosztják, kiélezik a helyzeteket, és gyengítik a közösséget (Máté 12:25). „Velem vagy ellenem.” A Mester nem kínált fel másik lehetőséget. Való igaz, hogy nem várhatunk el egyformaságot, de lehetünk egyek a különbözőségben is. Egyek lehetünk az alapokban, különbözőek pedig a körülményektől függően.
Ma könyörögj Istenhez, hogy segítsen mindig Jézus oldalán maradnod, és ott szolgálhass hűségesen, ahol Ő szeretné, hogy legyél.
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.